A Buddhista Misszió honlapja

Dharma & Humor: Vidám Dharma

A csillagok állása

Két vándorra, miközben a hegyeket járják, ráesteledik, így hát felverik a sátrukat egy alkalmas helyen, s az aznap megtett úttól elgyötörten hamarosan mindkettőjüket elnyomja az álom. Néhány óra múlva az egyik oldalba vágja a másikat (...)

Légy hű önmagadhoz

Mióta csak az eszemet tudom, nem akartam olyan lenni, mint én magam. Olyan szerettem volna lenni, mint a Somosvári Vince, aki még csak nem is hasonlított rám. Igyekeztem úgy mozogni, mint ő, lekoppintottam a beszédmodorát és ugyanabba a középiskolába jelentkeztem, ahová ő...

Legyen már valami

Két szerzetes ül a párnáján. A fiatal szerzetes ingerülten néz körbe; az öreg szerzetes odaszól neki (...)

Kötődés

Egy férfi és egy nő a kapcsolatukról beszélgetnek.
– Szerintem ki kéne lépned a kapcsolatunkból és el kéne hagynod engem, mert úgy érzem, nem tudlak boldoggá tenni – mondja a férfi.

Elengedés

Egy férfi hegymászás közben megcsúszik és estében még épp talál egy fogást egy párkányon. Fél kézzel lóg a semmi felett. Vár egy ideig, majd felnéz és azt kérdezi:
– Van itt valaki, aki tudna nekem segíteni? – néma csend…

E-mail

Rendkívül hideg tél volt, amikor egy minnesotai házaspár elhatározta, hogy elutaznak Miami Beach-re néhány napra felmelegedni.
A légijáratokat rendszeresen igénybevevő utasok számára a légitársaságok képtelen szabályokat írnak elő, így végül a feleség kénytelen volt egy olyan járattal menni, ami a férje gépe után egy nappal indult...

Menedék

Kérdés: Miért veszünk menedéket a Buddhában, a Dharmában és a Sanghában?

Álomországban

– A tanítónk minden délután szunyókált egyet – mesélte Soyen Shaku egyik tanítványa.
– Mi, gyerekek, megkérdeztük tőle, hogy miért csinálja, és ő azt felelte: „Elmegyek Álomországba, hogy találkozzam az öreg bölcsekkel, ugyanúgy, mint ahogy ezt Konfuciusz is tette.”

A kertész

Az agrai mahárádzsa kertésze egy hajnalon rémülten ébreszti az urát.
– Add, kérlek, leggyorsabb lovaidat, menekülnöm kell!
– Mi történt?
– Kertedben munkálkodtam éppen, amikor találkoztam a Halállal, aki felemelt karokkal megfenyegetett engem.

Elfogadás

A tanító távollétében egy öreg néni takarított a házában. A tanító legkedvesebb vázáját fényesítette éppen, amikor az kicsúszott a kezéből és ezernyi darabra tört a padlón.

Ki az?

Egy ifjú kopogtatott egyszer a kedvese ajtaján.

– Ki az? – kérdezte a lány.

– Én vagyok – felelte az ifjú.

Szanszára és nirvána

Egy zen mester szorgalmas gyakorlásra buzdította tanítványait, hogy meghaladják a születés és halál világát.

Tartalom átvétel

Én-te, én-világ, én-Isten... - ezeket a merev skatulyákat a humorérzék egy szempillantás alatt feloldja.

— Chögyam Trungpa

 

 

Szavazás

2012-re sokan világvégét vagy a mai társadalmak összeomlását, egy új világrend létrejöttét jósolják. Ön szerint:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 4 vendég van a webhelyen.

Kövess bennünket a közösségi oldalakon!

Kövesd a Buddhista Misszió híreit a Twitteren!

Látogatók száma

A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti