Öt nap a Magas Tátrában, amelynek lábánál egy kis településen, Zdiarban foglaltunk le egy meglepően családias jellegű szállást. Tizenketten vagyunk. Esténként kellemesen hűvös a levegő, temérdek csillag fénylik az égen, s a naplemente előtti fények tiszta, egymásba átmenő színessége Csontváry képeit juttatja eszembe...
A legtöbb dolog sokszor utólag kap jelentést, s később jön a ráébredés arra is, hogy mindennek, ami történt, éppen úgy kellett történnie. A megpróbáltatások kiszélesítik addig ismert határainkat, s ez a tátrai túra is mindenkiből mást hozott ki, mindenkinek mást mutatott meg önmagáról. S talán az is megmutatkozott, hogy az akadály Úttá válhat.

A buddhista ösvény két legfontosabb eleme, az együttérzés és a lemondás, ugyanannak az érmének a két oldala. A valódi lemondás akkor jelenik meg, amikor az ember önmagára összpontosítva felismeri a szenvedés valódi természetét; a valódi együttérzés akkor jelenik meg, amikor az összpontosítás tárgyává mások válnak.