1983-ban születtem Budapesten. Középiskolás koromban, egy tanárom hatására kezdtem érdeklődni a spiritualitás iránt. Tizenhat éves koromban kerültem kapcsolatba a buddhizmussal, akkor még a Gyémánt Út Buddhista Közösség budapesti csoportjában. A menedéknevem Gópiká lett.
Havonta egyszer a karmajóga keretében folytatódik a Maitréja Ház kitakarítása. A belsőtisztulás útját akkor tudjuk járni, ha a külsőkörnyezetünk, így a gyakorlásra szolgáló hely is tiszta. Ezt a külsőtisztulást a meditáció útjává tehetjük. Ilyenkor lehetőségünk nyílikarra, hogy a Szanghának végzett tevékenységünkkelérdemeket halmozzunk fel.
Szombat esténként, a délutáni meditáció után ebben a félévben is folytatódik a Találkozó a Fedélzeten, amely a régi tagok számára kötetlen találkozási lehetőség, az új érdeklődők pedig betekintést nyerhetnek rajta keresztül közösségünk életébe.
A tavaszi félévben a karma és reinkarnáció buddhista tana, a feltételektől függő keletkezés tizenkét láncszeme és a létbirodalmak lesz a téma a korai buddhista filozófia tanai közül. Ezek a fontos tanítások hozzásegítenek ahhoz, hogy a jelenségek mögött álló feltételeket, valamint a közöttük lévő ok-okozati összefüggéseket jobban átlássuk.
A Tárá gyakorlókör a tavaszi félévben is folytatódik. A gyakorlás során arra teszünk kísérletet, hogy magunkban is fölfedezzük az általa képviselt bölcsességet. Neve azt jelenti csillag, ami segít átjutni a szamszára óceánján, irányt mutatva a szenvedő lényeknek, hiszen a bódhiszattva úton célunk, hogy a világban aktív részvételünkkel segítsük a lényeket a megvilágosodás felé.

Tagjainkat nem akarjuk kis indiaiakká, tibetiekké, japánokká vagy kínaiakká formálni. Sokkal inkább arra törekszünk, hogy először is felfogjuk saját nyugati hagyományunk és kultúránk lényegét annak egész fejlődésében, s ebből kiindulva tudjuk tanulmányozni más kultúrák tradícióit, megtanulva azokat értőn tisztelni.