A Buddhista Misszió honlapja

Meditáció eseményei

Reggeli üldögélés

A tiszta és éber jelenlét saját tudatunk állapotának az ismeretét jelenti. Mivel legtöbbünk tudata szétszórt, csapongó és kezelhetetlen, fontos, hogy megtanuljunk a tudatunkkal bánni. Tapasztalásunk nagymértékben a tudatállapotunktól függ. A szatipatthána módszerével megismerhetjük a tudat működését és megtanulhatjuk, hogyan fogadjuk el a jelen állapotunkat, hogyan lazuljunk el és dolgozzunk mindazzal, ami megjelenik a tudat végtelen terében.

Karuna - Felkészülés a köztes létre

A haldoklás bardójának ismétlő összefoglalása után e félévben a tudat világosságtermészetének kisugárzásából születő halál utáni látomásokat, a csönyi bardót tárgyaljuk részletesen. Az előadások elmagyarázzák a halálra való felkészülés gyakorlatait és azokat a sajátos meditációkat, amelyek segítségével a köztes lét látomásaiban fölismerhetjük saját tudatunk fénytermészetét, és ezáltal kiszabadulhatunk az újjászületések ismétlődő mintázatából.

A köztes lét jógái

A karuna képzéshez kapcsolódó közös gyakorlásokon olyan meditációs módszereket sajátítunk el és próbálunk ki közösen, amelyek a haldoklás során és a halál utáni köztes lét egyes szakaszaiban segítenek irányításunk alatt tartani a tudatunkat, és lehetővé teszik, hogy a különleges köztes létállapotokban átélt élményeink elvezessenek bennünket a valóság mélyebb természetének átlátásához.

Újévköszöntő meditáció

Ünnepi köszöntő: Upáli Juhász Krisztián

Meditáció: Uppalavanná Ujfalusi Éva

Információ és kapcsolat: Ujfalusi Éva, +36 20 217 3029

 

Összpontosítás meditáció - Samatha

Az éber, tudatos jelenlét mellett az összeszedett, tiszta és elmélyült tudat kifejlesztése jelenti bármely mentális gyakorlás előfeltételét. Ezért helyezzük a meditációs út kezdetén a súlypontot a tudati csapongások lecsendesítésére, a szétszórtság megszüntetésére, a higgadt és stabil tudatállapot kifejlesztésére. 

Meditációs Buddhák

A soron következőötödik félévben ismét útra kelünk, kezünkben a Dhjáni Buddhák Mandalájának értékes iránytűjével. Különös egy iránytűez: attól függően, hogy ki keresi a helyes irányt, mást és mást fog mutatni, mégis tévedhetetlen. A vadzsrajána utazás során fejlődik az éberségünk, a tudat természetes módon lehiggad és értékes belátásokhoz juthatunk a tudatállapotunkat színezőérzelmek és gondolatok valódi arcáról.

Szádhana

A buddhista tantra szádhanái összetett gyakorlatrendszerek, melyek a meditációt nemcsak a tudatra alkalmazzák, hanem a mantra éneklésen és rituális műveleteken keresztül a test és beszéd tevékenységét is a szellemi út szolgálatába állítják. A személyiség minden rétegére kiterjedő gyakorlatok elősegítik a mély érzelmi bevonódást és az átlényegülést.

Tárá gyakorlókör

A Tárá gyakorlókör a tavaszi félévben is szeretettel várja azon érdeklődőket, akik szívesen megismernék Zöld Tárá Istennővarázslatos világát. Tárá különleges istenség, akit a természettel való szoros összhang jellemez; ő a női bölcsesség tökéletes megtestesítője.

Meditációs gyakorlás Sopronban

„A múlt összes hagyományának sok nagy mestere hangsúlyozta az előkészítőgyakorlatok fontosságát, amelyek egy határozott kezdést tesznek lehetővé számunkra. Ha ezek segítségével termékennyé tesszük a tudatunkat, akkor a meditáció által elvetett mag könnyedén a felismerés gyümölcsévé érik.”

                                         (The Path to Bliss – Őszentsége a Dalai Lama)

Meditáció Miskolcon

A foglalkozások első részében a szatipatthána, samatha meditáció elméleti alapjait, illetve a tantra alapjai és bevezetés a gyémántút buddhizmusba témakörét járjuk körül, majd utána az ehhez kapcsolódó gyakorlatokat végezzük közösen.

Az embernek meg kell tanulnia, hogy megszűnjön önmaga lenni. Itt kezdődik az egész, és minden ebből következik. Hagyni kell, hogy elpárologjunk.

— Paul Auster

 

Szavazás

2012-re sokan világvégét vagy a mai társadalmak összeomlását, egy új világrend létrejöttét jósolják. Ön szerint:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 9 vendég van a webhelyen.

Kövess bennünket a közösségi oldalakon!

Kövesd a Buddhista Misszió híreit a Twitteren!

Látogatók száma

A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti