Időpont: minden hónap második péntek estéjén 18 órakor
Ebben a félévben a filmművészet egyik kiemelkedő alakja, Andrej Tarkovszkij alkotásait tűzzük programunkra. E filmek oly fontos spirituális és lélektani mondanivalót hordoznak, hogy érdemes rájuk időt fordítanunk. Még ha nem először látjuk is őket, mindig lehet új dolgokat felfedezni és megélni a látszólag megegyezőben is. A filmeket követően meghívott vendégek segítenek folytatni a belső utazást: az előző év tapasztalatai szerint sok belátással, megértéssel és inspirációval járnak a filmeket követő beszélgetések.
A természetet, mint ahogy a belső utunkat is, csak magunk tapasztalhatjuk meg. Nehéz lenne elmesélni, át kell azt élnünk. Célunk a közös gyakorlás, az együttlét, amelyből erőt meríthetünk a hétköznapokra.
Ebben a félévben is igyekszünk az útvonalakat úgy összeállítani, hogy a kevésbé gyakorlott túrázók is velünk tarthassanak.
Időpont: kéthetente szerda 18:00-tól 20:00-ig
A szatipatthána meditáció a két és fél ezer éves buddhista hagyomány egyik legősibb tudattisztító módszere. Lehetőséget teremt arra, hogy éber tudatosságunkat kifejlesztve átlássunk az érzékeket felkavaró és illúziókat gerjesztő káprázatvilágon. E módszer segítségével mindenki számára elérhető és megtapasztalható a belső nyugalom.
Időpont: hétfő 17:15-től 19:00-ig
Minthogy életünk túlnyomó részét hétköznapi dolgokkal töltjük, szellemi utunk sarokköve és egyben fejlődésünk fokmérője, hogy a buddhista tanításokat mennyire tudjuk átültetni a mindennapokba. Ehhez nyújt támpontokat ez az előadássorozat, mely megtanítja életünk apró-cseprő eseményeit a Dharma oldaláról szemlélni.
Tíz év után ismét Budapesten ad tanításokat Őszentsége a Dalai Láma. A magyar buddhista közösségek számára nagy öröm és megtiszteltetés, hogy tíz év után újra vendégül láthatjuk Őszentségét, korunk egyik legkiemelkedőbb spirituális vezetőjét.
Szervezés, infó: Szubhá Horváth Diána programszervező, Tel.: 06 20 360 5361
A 2008-ban alakult Világvallások Együttműködési Fóruma, melynek a Buddhista Misszió is tagja, idén is megrendezi a tavaly nagy sikert aratott közös rendezvénysorozatát. Ennek keretében minden nap más-más egyház látja vendégül az érdeklődőket.
Időpont: Havonta egyszer szombat 9:00-tól 13:00-ig
Mit tegyünk, amikor rájövünk, hogy egyáltalán nem azért teszünk valamit, amiért azt eddig hittük? Hogyan erősítsük a gyengén pislákoló szeretetlángot anélkül, hogy képmutatóvá válnánk? Miként használjuk fel önmagunk félrevezetésének megértett folyamatait? E félévi képzésünk pszichológiai részében ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozunk neves szakemberek segítségével.
A meditáció igazi értelme azonban nem valamiféle világtól való menekülés, hanem az, hogy megtaláljuk saját belső lényegünket, majd ebből kiindulva cselekedjünk. Hogyan tanulhatjuk meg, hogy a szellemi utunkat összekapcsoljuk a közönséges, hétköznapi életünkkel? Hogyan lehet a mindennapokat szellemi úttá átalakítani?
A II. Kelet Fénye fesztivál a szellemi út szempontjából fontos témát jár körül. A Buddha tanítása a világ bármely részén inspirálta a szellemi kibontakozást, a helyi kultúra jellegzetességeit beépítve kölcsönzött új „testet” a Tannak. Sokan állítják, hogy a magyarságnak a messzi múltban gyökerező kapcsolata van a buddhista tanítással. Új utat kell-e kialakítanunk újszerű, sajátosan magyar arculattal, vagy elég volna felvennünk egy rég elejtett hagyomány fonalát?
Nyugati kultúránkban a szeretetet nagymértékben az érzelmek határozzák meg. Ha azonban éberen megfigyeljük az érzelmeinket, észre fogjuk venni, hogy azok éppoly gyorsan változnak, mint a kellemes vagy kellemetlen érzeteink. Ki ne vágyna azonban olyan szeretetre, amely nincs alávetve a változásoknak? Vajon teljesülhet-e ez a vágyunk, vagy csak illúziót kergetünk? Szert tehetünk-e olyan bölcsességre, mely lehetővé tenné, hogy egész életünket szeretetben töltsük?
Ünnepi köszöntő, szertartás, közös meditáció és szútraéneklés, beszélgetés, teázás.
Információ és kapcsolat: Szubhá Horváth Diána programszervező, 06 20 360 5361

Mindaddig, amíg az én fogalmába kapaszkodunk, s tökéletesíteni igyekszünk a gyakorlásunkat vagy föl akarunk fedezni valamit, hogy ezáltal egy fejlettebb és jobb ént hozzunk létre, a gyakorlásunk tévúton halad.