A Buddhista Misszió honlapja

Találkozások a Bölcsesség Óceánjával

Fotó kiállítás Őszentsége a XIV. Dalai Lámáról a Sambhalában

Első emlékem a Dalai Lámáról kisgyermekkoromból származik: az 50-es évek végi dunántúli kisvárosban, ahol felnőttem, és ahol az embereknek fogalmuk sem volt se arról, hogy mi fán terem a buddhizmus, se arról, hogy hol van Tibet, a Dalai Láma neve népi szólásban szerepelt. „Tuggya a Dalai Láma”; „Kérdezd meg a Dalai Lámát, majd az megmongya!”

Hogy honnan került ez a név a magyar nép kollektív emlékezetébe, mint a mindentudás szinonímája, számomra máig rejtély; a mongóliai steppékről nem hozhattuk magunkkal, hiszen a Dalai Lámák szellemi vonalának 3. tanítóját, Szö-nam Gyatso-t csak 1578-ban ruházta fel a »Dalai« címmel a mongol fejedelem Altan Khan, aki népével együtt megtért a buddhista hitre.

Magyarországon még nem jött el ez a bölcs uralkodó. Őszentségét, a jelenlegi XIV. Dalai Lámát első magyarországi látogatásától kezdve mégis szívébe fogadta az ország. Azóta is egy-két évenként visszatérő vendégünk, s csodálatos egyéniségével, szeretet-sugárzásával, embersége erejével demonstrálja számunkra, mit jelent az, amikor a Megvilágosodott tudat láthatóvá és tapinthatóvá válik. Személyében buddhisták és keresztények számára egyaránt a szakrális király szívünk mélyén hordozott ősképe válik jelenvalóvá, akit nem ront meg a hatalom, aki mindig az igazság oldalán áll.

A buddhista fogalomrendszerben az emlékezés és az éber tudatosság megvilágosító erejét ugyanaz a szó, a szmlti fejezi ki. E kiállítás képei Őszentsége magyarországi látogatásaira, találkozásainkra, jelenlétére emlékeztetnek bennünket. Feladatukat azonban akkor töltik be – s az emlékezés, a szmlti akkor válik teljessé –, ha nem csak a múltat idézik számunkra szép emlékként, hanem itt, a jelenben ébresztenek bennünket.

Őszentsége, a Dalai Láma üzenete ugyanis nem egy aktuális politikai szituációnak szól, hanem örök érvényű. Minden korszakban, így az itt-és-most jelenvalóságában is a felszabadulás kulcsát, az igazi boldogság előfeltételeit tanítja számunkra. És példamutatásával nemcsak a tudást, de a belső erőt is megadja számunkra: hogy meg tudjuk őrizni tiszta jelenlétünket, emberségünket és jóságunkat egy versenyközpontú, kíméletlen világban; hogy megtartsuk a szerénység és mértéktartás értékét egy olyan társadalomban, amely az öncélú fogyasztást és tobzódást törekszik értékké emelni; hogy a gyűlölködés és polarizálódás légkörében is a Dharma szelíd és erőszakmentes útját tudjuk követni.

Őszentsége alakja még e képeken keresztül is megérint bennünket, az emlékezésen keresztül éberré válik bennünk tanítása, és segít ismét visszatalálnunk saját szívünkbe, ahol a káprázatok és kényszerképzetek feltisztulásával ráismerhetünk valódi természetünkre, a szeretet és emberség utáni sóvárgásra.

Még nincs értékelve

Ahogy egy ihletett művész kezében az értéktelen agyagdarab felbecsülhetetlen értékű műalkotássá változik át, az életünkre való panaszkodás helyett nekünk is meg kell kísérelnünk életünk rendelkezésre álló "agyagából" valami értékeset létrehozni.

— Láma Anagarika Govinda

 

Szavazás

2012-re sokan világvégét vagy a mai társadalmak összeomlását, egy új világrend létrejöttét jósolják. Ön szerint:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 9 vendég van a webhelyen.

Kövess bennünket a közösségi oldalakon!

Kövesd a Buddhista Misszió híreit a Twitteren!

Látogatók száma

A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti