A gömb varázsa

Drasny József

A Ji King elfeledett világképe – A Ji-gömb

Drasny Józsefet mindenki ismeri, aki látogatja Dharma könyvtárunkat. Csöndes, halkszavú könyvtárosunk foglalkozását tekintve műszaki ember, aki szereti a matematikát, s aki ezzel a szemlélettel nézi a világ jelenségeit, az képes arra, hogy problémamegoldáskor olyan lehetséges megoldásokat is megvizsgáljon, amelyek a hétköznapi gondolkodás számára egyáltalán nem nyilvánvalóak. Gondoljunk csak a párhuzamosok kapcsán felvetett Bolyai-Lobacsevszkij-féle ötletre, vagy éppen a komplex számok bevezetésére.

Ilyen gondolat az is, hogy ha valamit nem lehet síkban – tehát két dimenzióban – elrendezni, akkor növelni kell a dimenziók számát, és meg kell próbálkozni a térrel. Tágítani kell a kört, s mint egy varázsgömbből előhúzni a Ji-gömböt.

Drasny Józsefet ugyanis évek óta foglalkoztatja egy probléma, amiről ő maga így írt:

„A Ji Kingről, erről a kínai klasszikusról már 2500 éve – Konfuciusztól Karátson Gáborig – tudósok százai vagy talán ezrei írtak kommentárokat, próbálták szavakban megfogalmazni a csak képben értelmezhetőt. Az egyik legtöbbet vitatott probléma az, hogy a hexagramok – ezek a tulajdonképpen bináris jelek – miért nem követik a megfelelő számszerinti sorrendet, sőt semmilyen látható rendezettséget nem mutatnak (azon kívül, hogy párosával vagy egymás fordítottjai vagy inverzei). Lehetséges-e, hogy a jelek (illetve jelpárok) tényleg csak véletlenül kerültek az ismert, már kétezer éve változatlan sorrendbe, vagy mégis van ebben a sorozatban valamilyen eddig ismeretlen rendszer?

A hexagramoknak van még egy különös tulajdonsága: minden ősi kommentár azt állítja, hogy a hatvannégy hexagram együtt a világegyetem teljességét képviseli, de ezek a jelek a maguk hat vízszintes vonalával a világon semmilyen más, ilyen jelentésű szimbólumhoz nem hasonlítanak. A világképek közös eleme általában mindig a kör, a gömb, a félgömb vagy a tojás, tehát valamilyen kerek és zárt forma; az egy sorba vagy 8x8-as mátrixba állított 64 hexagram azonban sehogy sem illik ezek közé. Vajon a Ji Kingben miért nem jelenik meg formailag az egység valamilyen jele?

A nagyszámú irodalmi műből az derül ki, hogy még senkinek sem sikerült közmegegyezéssel elfogadható választ adni ezekre a kérdésekre. Azt viszont nehéz elképzelni, hogy ez az ősi és minden bizonnyal örök életre szánt könyv teljesen független lenne az emberiség egységes tradíciójától és archaikus szimbólumaitól, és hogy a jelek sorrendjében csak a véletlennek vagy az önkényességnek lenne szerepe.

Hosszas töprengés után úgy érzem megtaláltam a megoldást. Eszerint ha a hexagramokat A változások könyvének szellemében rendezzük, akkor azok a köztük lévő változási utakkal együtt valójában egy gömböt alkotnak — és ez már nagyon is hasonlít a többi hagyományos világkép szimbólumaihoz. Ez a “Ji-gömb”. Így a hexagramokat már nem kell valamilyen kínai specialitásnak tekinteni, mert azok tartalmilag és formailag is integrálódnak a közös tradícióba. A jelek lineáris sorrendje pedig a hexagramok Ji-gömbön elfoglalt helyzetéből egyenesen levezethető. Az idők során végzett átalakításokkal ugyanis a gömbben összetartozó hexagramok messze kerültek egymástól, és az eredeti rend a kulcs – maga a gömb – nélkül felismerhetetlenné vált. A Ji-gömb azután az évezredek alatt feledésbe merült, de például éppen a hexagramok belőle eredeztethető sorrendje lehet a bizonyíték arra, hogy valamikor – akár csak gondolatban is – létezett.

A Ji-gömb megtalálásának abban van jelentősége, hogy ezután a Ji King jelei új összefüggésekben is értelmezhetők. Bár a hexagramoknak és a később hozzájuk írt szövegeknek megvan a maguk saját jelentése, a gömbi forma további, magasabb szintű értelmezésekre is lehetőséget ad; mint ahogyan egy költemény is sokkal többet mond, mint az őt alkotó szavak. A Ji-gömbön a hexagramok tér- és időbeli dimenziót kapnak: itt értelmet nyer a közeli és a távoli, a magas és az alacsony, a sötét és a világos, a múlt és a jövő. A gömb emellett felmutatja a többi tradicionális szimbólumot: a keresztet, a két háromszöget, a hatágú csillagot és másokat, sőt magát az ismert taoista jelképet, a jin-jang ábrát is. Minél tovább nézzük a Ji-gömböt, és mélyedünk el annak szerkezetében, annál több mondanivalót találunk benne: mandalaként a világot teremtő erők kiterjedését és visszavonulását, vagy az ember szellemi kibontakozását és visszatalálását az egységbe, a mikrokozmosz képeként az életenergia áramlási útjait — és sorolhatnánk tovább, de ez legyen már az olvasó saját feladata. Ahogyan az egyik ősi kommentár mondja: “A nemes ember a nyugalom óráiban ezeket a képeket szemléli. … Üdv! Semmi sincs, ami előmozdító ne volna."