A vonal kódja

Ülök a templomban, s a szemtanú szerepén gondolkodom. Vajon mit látok, mennyit érzékelek abból, ami a szemem előtt zajlik: Vadzsramálá átadja a vonalat Lílávadzsrának.

A kérdés rossz, hisz mi mást látnék, mint tükrök visszfényét, azt is homályosan, töredékesen, párásan – nem pedig színről színre, tisztán és élesen az egészet. Nem az egészet érzékelem, vagyis nem egyszerre mindazt ami éppen ott van, az okok múltbeli és a következmények jövőbeni hálójával együtt. Ami előttem történik, a vonal áthagyományozásának rítusa, egy lényegibb, szavakkal el nem mondható valóság része.

A vonalba belépni valami olyasmit jelent, hogy az eddigiek lába nyomába lépve kell tovább menni, s ha az ember haladtában egyszer csak hátrafordul, akkor elmúlt nemzedékek végtelen távolába tekint, olyan messzire, ahol még a madár se jár, ahol állni látszik az örökkön körbeforgó idő. Mesterek garmadáját, tanítók számtalan sorát látja maga mögött, megvilágosodottakét, kik máig eleven mondataikkal, példát mutató életükkel rajzolták meg a hagyomány jelenbe vezető vonalát. Örökül hagyták a majdani vonalba lépőknek az utat, amit persze mindenkinek magának kell végig járnia. És nem csak az örökséget hagyták, vagy inkább bízták reájuk, de annak felelősségét is, hogy ezekkel a szellemi kincsekkel jól sáfárkodjanak: azt nemhogy eltékozolniuk nem szabad, de a megőrzésen túl, tovább is kell gyarapítaniuk.

E felelősség tudatában a vonal átvétele drámai pillanat.

Ülök a templomban, s a szemtanú szerepén gondolkodom. Vajon mit látok, mennyit érzékelek abból, ami a szemem előtt zajlik: Vadzsramálá átadja a vonalat Lílávadzsrának.

Így most, visszagondolva akkor Mindenkinek Buddha-természete van, s a Buddhát tiszteli az ember. Így hát mindenkit tisztelnünk kell. De vajon mindenki méltó is erre a tiszteletre, úgy viselkedik, hogy ezt kiérdemelje? Ez bizony sokkal nehezebb kérdés. Az abszolút igazság szintjén biztosan, relatív szinten viszont már esete válogatja.

Az is bizonyos, hogy vannak emberek, akiket akkor is tisztelünk, ha nem mondjuk ki – megilletődöttségünknek is hangot adva – nevük előtt ezt a jelzőt. Nos, számomra Lílávadzsra ilyen ember. S akárcsak Vadzsramálá esetében, a megszólítás ki önmagamra, zavarban vagyok, mert nem tudom, mit lehet mindebből szavakba áttenni. Maradok inkább annál, hogy másról beszélek: Tiszteletreméltó. Nagy tiszteletű. Ezt jelöli a „Ven.“ szócska ezentúl Lílávadzsra neve előtt. Másképpen mondva ő is vonalhordozóvá vált, vadzsrácsárja lett. Mit is értünk e tisztelet alatt? ülsődleges formájának hiányát – a megszólításban nyomatékosan ki nem mondott nagyrabecsülést – a hozzájuk való viszonyom tükrözi. Úgy gondolok rájuk, hogy bár nem mondom ki, mindig hozzáértem a „Tiszteletreméltó” szót is.

Ülök a templomban, s a szemtanú szerepén, gondolkodom. Vajon mit látok, mennyit érzékelek abból, ami a szemem előtt zajlik: Vadzsramálá átadja a vonalat Lílávadzsrának.

Átadás-átvétel történik. Körvonalazatlan sejtéseim vannak arról, mi is az, ami ott és akkor átadódott. Inkább csak a súlyosságát érzékeltem. Fogalmam sincs például arról, hogy az ünnepélyességen kívül Lílávadzsra (Lajos, Mester, vagy éppen Főnök, hisz helyzettől függően ezekkel a nevekkel is szoktam őt jelölni), izgult-e a szertartás előtt és alatt. Minden bizonnyal igen, de rajta az ilyesmit nem látni, másfelől pedig még azt sem tudom eldönteni, mennyire helyénvaló ebben a szövegkörnyezetben az „izgul” szó használata.

„Jelentőségteljes” – ez viszont abszolút helyénvaló jelzője az eseménynek, akkor is, ha teljes egészében nem látom át minden összetevőjét. A vonal átadásának eseménye Lílávadzsra és a közösség életében egyaránt jelentőséggel teli, még ha a következmények számomra ma teljességgel beláthatatlanok. Utólag majd sokkal okosabb leszek, nagy – vagy éppenséggel kis – szavakat meg nem szeretnék használni.

Inkább idemásolok egy részletet Vadzsramálá egyik írásából. “A Buddha a vonalat illetően is félreérthetetlenül fogalmaz: ’A félelemnélküli oroszlán Dharma-trónusának (az oroszlán itt a Megvilágosodottat jelenti) nincs birtokosa. Csak akinek a tudata telve van együttérzéssel, szeretettel és bölcsességgel, csak az tekinthető az én vonalam továbbvivőjének, csak az ülhet az én trónusomra.’”

Azt hiszem ez a vonal legegyszerűbben érthető kódja.

Kapcsolódó írások:

• Új vadzsrácsárja az Árya Maitreya Mandalában
• Lílávadzsra (Dr. Pressing Lajos) életrajza

Fotóalbum:

• Vadzsrácsárja felszentelés és Öt Tathágata beavatás 2007