Út a buddhista Európába

Szerencsésnek bizonyult az ötlet, hogy az idei évben a németországi Kamalashila Intézet (a Németországi Karma Kagyü Szövetség központja) egyszerre két rendezvénynek adjon otthont. A szeptember végére időzített négy napos találkozó első három napján az MWBT ülése (Meating of Western Budhist Teachers) — azaz a nyugati buddhista tanítók párbeszéde — zajlott, majd pedig az utolsó napon az EBU (European Buddhist Union) tartotta meg rendes éves közgyűlését. A tanítók találkozóján egyházunkat Lílávadzsra képviselte, míg az utóbbi ülésen Szimhanáda volt meghívottként jelen.

Jóllehet a festői környezetben lévő ódon kastély igazi kikapcsolódásra adhatott volna alkalmat, a felmerülő témák sokasága és a tapasztalatcsere igénye a résztvevőket — és így a szervezőket is — feszített napirend kialakítására ösztönözte. Ez azonban a meghívott vendégeket, akik a mai nyugati buddhizmust a maga teljes sokszínűségében képviselték, láthatóan nem viselte meg. Jelen voltak itt a theraváda szerzetestől a gelug-pa lámáig, az amerikai buddhológia-professzortól a különböző zen iskolák roshi-jaiig, s nem hiányoztak a magukat hagyomány szempontjából »pluralistának« tekintő különféle modern egyházak képviselői sem.

A tanítók ülésén a közös meditációkat nem számítva napi tíz óra megfeszített tanácskozás folyt. Az egyes kérdésekről összegző áttekintést készítő plenáris üléseket intenzív kiscsoportos megbeszélések, „workshopok” váltogatták. A konferencián az alábbi kérdések kerültek napirendre: tapasztalatcsere a tanítási módszerekről; a buddhizmusba történő bevezetés módszertana; hagyományőrzés és újító innováció viszonya a Dharma átadásában; melyek a buddhista praxis kultúrafüggő, illetve egyetemes aspektusai; a buddhista oktatók képzésének, képesítésének és felhatalmazásának elvi és módszertani problémái; megtisztelő címek használata és az ezekhez való viszonyulás; buddhista szövegek modern nyelvekre történő fordításának terminológiai és módszertani problémái; buddhista nevelés és hitoktatás gyermekek részére; a társadalmilag cselekvő, "tevékeny" buddhizmus igénye; a halálhoz való viszony és a halállal kapcsolatos segítségnyújtás; milyen szerepet tölthetnek be az új elektronikus médiák, elsősorban az Internet a buddhizmus terjesztésében; hogyan integrálják a tanítók a Dharmát a saját személyes életükbe; a nők helyzete és sajátos problémái a megszabadulás útján; a hit, odaadás és érzelem pozitív, valamint problematikus aspektusai; a Dharma és a pszichológia, illetve pszichoterápia kapcsolata.

A hazai földön, nem mindig a legkedvezőbb tapasztalatokon edződött magyar résztvevőknek igazi élményt jelentett, hogy ez a negyven ember még a késő esti órákban is a fáradtság észrevehető jelei nélkül, a legnagyobb odafordulással tudott figyelni a másikra — még akkor is, ha az adott téma a saját szempontjából legfeljebb másodlagos jelentőséggel bírt. Ez a fajta figyelmesség azonban a hozzászólók részéről is szembeötlő volt, akik egyébként többségükben — s ez is jelzőértékű számunkra — legalább három nyelven folyékonyan beszéltek. Mondanivalójukban sem a túlfűtött, patetikus érzelmeknek, sem az indulatoknak nem lehetett a nyomára bukkanni; helyette inkább a személyes tapasztalatok megosztására és az adott kérdés több oldalról történő megvilágítására esett a hangsúly. A gyakran igen szellemes, bevilágító, vagy éppen humoros hozzászólások hatására hamarosan olyan légkör alakult ki, ahol a legkülönfélebb tradicionális és modern iskolák képviselői nyitott és toleráns szellemben tudtak választ keresni az Európában kialakuló buddhizmus közös problémáira. A három nap alatt az az általános megértés alakult ki a résztvevőkben, hogy a fő teendő nem valamiféle »helyes, vagy igazi buddhizmus« meghatározása, hanem a Dharma mélyebb megértéséhez úgy tudunk eljutni, ha az a világunkban minél sokszínűbben, a legkülönfélébb iskoláival, tanítási stílusaival és gyakorlatrendszereivel együtt és egymás mellett van jelen.

Azonban a magyar küldöttek számára nem csak a hivatalos programok jelentettek érdekes eseményt. A találkozó egy valóban meglepő és elgondolkodtató, közvetlen tanítást is tartogatott: a jelenlévők számára ugyanis — akiknek a többsége buddhista központokat vezet, és többen nemzetközi szinten is ismert tanítók —, mi sem volt természetesebb, mint hogy étkezések, vagy teázás után minden kérés és figyelmeztetés nélkül maguk és a társaik után elmosogattak. Öltönyben lévő urak és piros, sárga, szürke köntösben lévő szerzetes-tanítók adták egymás kezébe a tisztításra váró edényt. Tanulságos volt közéjük beállni.

* * *

A kamalashilai programok negyedik napján az Európai Buddhista Unió (EBU)tartotta meg rendes éves közgyűlését. Az ülést az EBU elnöke, Denys Láma nyitotta meg, röviden összefoglalva a szervezet létrehozásának célját és a tagság feltételeit. Az EBU — melynek a Magyarországi Buddhista Misszió is tagja —, az európai buddhista közösségek szövetsége és kommunikációs fóruma, amely nemzetközi programok rendezésén és a buddhizmus európai szintű képviseletén túlmenően tagjainak nemzetközi kapcsolatrendszert és hátteret biztosít. Tagjai zömében nem maguk a kisegyházak, hanem az egyes országok buddhista szövettségei, vagy a nagyobb, nemzetközi szinten működő buddhista iskolák. Az éves közgyűléseken szokásos beszámolókat és a tagfelvételi kérelmek elbírálását követően a megbeszélés előterében a gyermekek részére történő buddhista hitoktatás egyre több országban jelentkező igénye állt.

A téma referense az ausztriából jött Kurt Kramer volt. Összefoglalója szerint a fiatalabb korosztály budhizmussal történő megismertetése a következő helyzetekben szokott feladatként felmerülni: (a) a meditációs programokon résztvevő buddhista szülők részéről gyakori az igény, hogy e közben a gyermekeiknek is lehetőségük nyíljon a Dharmához kapcsolódó tartalmas időtöltésre; (b) a gyermekek igényei alapján e programok később gyakran önállósulnak; (c) mind több iskola kéri, hogy bizonyos, már meglévő tanórák keretében (történelem, etika, stb.) a gyermekek gyakorló buddhistáktól kaphassanak életszerűbb bevezetést a buddhista tanrendszerbe; (d) azokban az országokban, ahol a buddhizmus államilag elismert vallás, a szülők igényelhetik gyermekeik részére a hittanórához hasonló iskolai buddhista hitoktatást.

A felsorolt területeken dolgozó buddhista tanítók kezdeti tapasztalatai igen kedvezőek. A növekvő feladatok megoldásához azonban fontos volna, hogy a buddhizmusról gyermekeket tanító szaktanárok alkalmas tankönyvekhez, konzultációs lehetőséghez és megbízható információkhoz juthassanak. Az EBU vállalta, hogy felméri az egyes országok eredményeit és szükségleteit ezen a területen, s létrehoz egy olyan, a tagok számára hozzáférhető módszertani és szakirodalmi archívumot, amely alkalmas lehet a fiatalabb korosztályoknak történő buddhizmus-oktatás megalapozására. Ezenkívül segíti a szakterület európai művelőinek kapcsolatteremtését és hálózatba szervezését.

(Noha tudomásunk szerint Magyarországon jelenleg nem folyik iskolai buddhista hitoktatás, ennek megszervezésére az Egyházügyi Törvény számunkra is lehetőséget adna, sőt e célra költségvetési támogatás is igényelhető. A társadalmi szerepvállalásnak ezt a formáját egyházunk vezetősége is igen fontosnak és hasznosnak tartaná. Kérjük, hogy közösségünknek azok a tagjai, akiknek érdeklődésük és tenni akarásuk jelentkezik ezen a területen, vegyék fel a kapcsolatot a Buddhista Misszió vezetőségével, illetve kapcsolódjanak be az EBU oktatói hálózat munkájába.)

A közgyűlés befejezéseként a résztvevők megállapodtak abban, hogy a következő találkozót jövő szeptemberben valamelyik másik európai országban fogják megszervezni.