A Buddhista Misszió honlapja

Szigorúan titkos

avagy A bal nem jár egyedül

Az alábbi kis szösszenet a júliusi elvonuláson született, melynek fő témája a mandala felajánlás és a buddhista kozmológia volt. Az ötletet az adta, hogy Lílávadzsra egyik alkalommal kifejtette az adás társadalmáról szóló nézetét. Ebben a szerzés és kapni vágyás fogyasztói modelljével szemben azt a gondolatot fogalmazta meg, hogy ha mindenki inkább adni, mint kapni szeretne, akkor az anyagi javak nagyjából ugyanúgy kerülnének elosztásra, mint jelenleg, mindez mégis egy sokkal igazságosabb és élhetőbb világot eredményezne.

További inspirációként szolgált az elvonulás egyik tantrikus gyakorlata, melynek értelmében a „rossz“, tehát nem az általában használt kezünkkel kellett ennünk. (Ha valaki próbált már az ellentétes kezével dinnyét késsel enni, tudhatja, miről beszélek.)

Megpróbáltam hát elképzelni, milyen is lenne az a világ, ahol egyfelől az adás lenne az alapvető érték, másfelől a bal kéz kerülne előtérbe.

„Szigorúan titkos“

Készült 37 pld-ban, az Indra által vezetett 33-ak tanácsa számára

Készítő: Adakozási Reformok Megvalósításának Operatív, s a Nagyméltóságú Indra által Kinevezett Akciócsoportja (rövidebb nevén ARMONIKA Bizottság)

Tárgy: Az adáson alapuló világ, vagyis az adakozói társadalom megteremtése. A modellkísérlet a Nirmánarati mennyek szakértőinek bevonásával készült, s az adás általánossá válásának társadalmi-gazdasági-kulturális hatásait vizsgálta.

Részletek a Bizottság ügynökei által leadott információs- és hangulatjelentésekből:

  1. A Miskolci Tejipari Vállalat Zr. működését teljesen megbénította a szentléleki igények hatalmas mennyisége, mivel az ott felajánlott joghurtok teljesen kimerítették kapacitásait.

  2. A munkahelyek által a dolgozóknak nyújtott juttatások elérték a GDP 108 százalékát, sőt a GDP 7 x 108 százalékát.

  3. A magyar politikusok egymást vádolják, hogy ellenfeleik egyáltalán nem vesznek el semmit a társadalomtól, s befolyásukat egyáltalán nem a maguk haszonszerzésére fordítják. Az ellenzék egyenesen felháborítónak tartja, hogy a kormány, az ország minden egyes tagjának évek óta adott juttatások ellenére a költségvetés többlete aggasztóan magas.

  4. Az újságokban neves publicisták figyelemeztettek arra, hogy a Karácsony, vagyis a Szerzés Ünnepe teljesen kiüresedett, az emberek már nem akarnak kapni, a mohóság felszínessé vált, és egyáltalán nem jön szívből.

  5. Az Adakozási Hivatal (ADEH) rendszeresen ellenőrzi azokat, akik hatalmas összegekkel adakoznak, s amelyik cégnél ebbéli szabálytalanságokat találnak, arra jelentős pénzjutalmat rónak ki.

  6. Az afrikai országok felkérik az EU-t és az Egyesült Államokat, hogy nekik is adjanak teret a világ nagy adakozóinak színpadán. A fekete kontinens államai ugyanis szeretnének többet adni, mert a hozzájuk áramló önzetlen támogatások miatt az elmúlt időszakban a jólét elképesztő méretet öltött.

  7. Titkos társaságok alakulnak világszerte. Konspiratív összejöveteleiken az asztalra helyezett értékekből kell minél hamarabb és minél többet megszerezni.

  8. A Magyar Zsokészövetség bejelentette megszűnését. Közleményükben azzal indokolják feloszlásukat, hogy a kumbhakák által számukra a „Legyetek Ti is tökösek“ jelszóval felajánlott korsónyi méretű herék miatt – melyeket természetesen nem lehetett visszautasítani –, ezentúl nem tudnak lóra ülni.

Az ARMONIKA Bizottság az adakozási reform bevezetésével együtt a bal-jobb felcserélésének hatásait is megvizsgálta.

  1. Könyvtárosok és szótárírók nehezményezik, hogy rengeteg munkával jár a lexikonokban és katalóguscédulákban a Balzac, Baltimore, Balassi tételek módosítása.

  2. A balatoni önkormányzatok rendre kicserélik a helységnévtáblákat. Jobbatonöszöd és Jobbatonakarattya az élen járnak ebben. A balmazújvárosi képviselőtestület viszont még nem tudott határozottan dönteni az ügyben.

  3. Norvég sielők a reform kapcsán tiltakoztak, mert sífutáskor nem hajlandók a bal kezükre jobbos kesztyűt húzni.

  4. Zenetudósok vitáznak arról, hogy J. S. Bach virtuóz orgonaversenyeiben az egyes kéz és lábszólamokat ezentúl melyik kézzel és lábbal kell előadni. Az is rengeteg ellentétet okoz, hogy vajon lehet-e, s ha igen, melyik kézzel pengetve előadni balalajkán balladákat.

  5. A Keresztrejtvénykészítők Országos Szövetsége levelében nehezményezte: megkeverte őket, hogy a favágásra használt fanyelű eszköz 5 vagy 6 betű-e.

  6. Középkor-történészek memorandumukban figyelmeztetik a közvéleményt, hogy a jobbágyfelszabadítás szó helyett ezentúl a balágyfelszabadítás a helyes.

A Bizottság a felhalmozódott társadalmi feszültségek és a túlteljesítések miatt keletkezett ellenérzések alapján azt javasolja, hogy a reformot egyelőre határozatlan időre halasszák el.“

Amikor idáig ért az olvasásban a Parinirmitavaszavartin egek egyik, csak néhány régi és megbízható munkatárs által ismert szobájában, Mára a rá jellemző pikírt vigyorral csukta be az aktát. „Ezt jól elintéztem“ – gondolta, s rányomta az „Egy Világkorszakra Titkosítva“ pecsétet.

Ebben a minutumban két emelettel lejjebb, a Tusita mennyországban Maitreya Buddha csak megértően mosolygott, s mélyreható részvéttel áthatva kívánt Márának mihamarabbi megszabadulást, sőt mérhetetlen és mindent átható szeretete révén azt is tudta, hogy titkon, még önmaga elől is gondosan rejtve, de azért Mára is szomjazik a Dharmára.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Én-te, én-világ, én-Isten... - ezeket a merev skatulyákat a humorérzék egy szempillantás alatt feloldja.

— Chögyam Trungpa

 

 

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 10 vendég van a webhelyen.

Kövess bennünket a közösségi oldalakon!

Kövesd a Buddhista Misszió híreit a Twitteren!

Látogatók száma

A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti