Szent vagy szemfényvesztő?

Roger Zelazny

A fény ura

Agave Kiadó, Bp.,  2009

Roger Zelazny amerikai írót a sci-fi újhullám szerzőjeként tartják számon, mely az 1960-as évektől kezdve újító kísérleteivel egyre jobban közelítette a műfajt a szépirodalomhoz. A fény ura című regénye is e két műfaj sajátos és egyben zseniális keveréke, olyan témaválasztással, ami elsőre megfogott, odabilincselt a könyv lapjaihoz. A művet leginkább talán a „buddhista science fiction” kifejezéssel lehetne jellemezni; remélve, hogy ez nem rettenti el az olvasót a továbbiaktól…

A történet váza hasonlít a legtöbb sci-fire: a Föld pusztulása után a megmaradt emberiség egy másik bolygón telepszik meg, ahol városokat alapítanak. Az első vallási szál úgy kapcsolódik be, hogy a bolygóra érkező telepesek magukhoz ragadják az összes technológia irányítását. Ennek révén óriási hatalomra tesznek szert és hindu istenek alakját felöltve uralkodnak az új világon, ahol megelevenedik az egész keleti mitológia. Főhősünk is az „Elsők” közül való, ám ő elutasítja az istenlétet. „Követői úgy hívták, Mahasamatman, és istennek hitték. Ő viszont inkább elhagyta azt, hogy Maha-, meg hogy – atman, és magát csak úgy nevezte: Sam.” (7. old.) Ezen kívül rengeteg néven említik még: Kalkin, Sziddhártha, Tathágata, Megkötő, a Megvilágosodott, vagyis Buddha. Ám ez a Buddha nem az, aki előtt leborulunk a Dharma-terembe belépve. Csupán egy olyan ember, aki elég öreg és elég ravasz ahhoz, hogy emlékezzen egy ősi vallásra és saját doktrínát faragjon belőle, melyet felhasználhat az irányító rendszer megdöntésére. „Ő sosem állította, hogy isten. De persze azt sem, hogy nem az. Az adott körülmények között egyik állítás sem vált volna javára. A hallgatás ellenben igen.” (7. old.)

Zelazny igen ügyesen bánik a vallás érzékeny témájával. Írásából kiderül, hogy nem sajnálta az utánaolvasást és a bőséges tájékozódást (különösen ami a buddhizmust illeti), s mélyen meg is értette a vallás lényegét. A regény stílusa az ősi keleti eposzok és szent iratok nyelvezetére emlékeztet, melyekből odaillő idézeteket is találunk minden fejezet elején. Időkezelése sem mondható szokványosnak: az események nem egyenesvonalúan követik egymást, hanem Sam előző életeire való visszaemlékezéseiből bomlik ki fokozatosan és válik érthetővé a történet.

A fő konfliktust a hinduizmus és a buddhizmus, vagyis „az Égiek” és Sam szembenállása hordozza. (A mű végén belép még egy harmadik vallási szál is, de ennek felfedezését bízzuk az olvasóra.) Az ellentét abból adódik, hogy a magukat istennek nevezők elzárkóztak az emberektől, megtagadták tőlük az összes technológiai fejlődést, s egy olyan kezdetleges szintre juttatták a társadalmat, ahol a fő szabályozó erő az „Istenektől” való félelem. Ők azok, akik elbírálják a hívek inkarnációs kérelmeit, s annak, akit elutasítanak, a „régi módon” kell meghalnia. Az újjászületésekről tanács dönt, elmeszondákkal vizsgálják az egyén karmáját, üdvös cselekedetnek pedig az számít, ami az „Istenek” számára tetsző. Az isteneknek szóló önzetlen és szívből jövő felajánlásokat már csak félelemből teljesítik. Sam ellenben megveti ezt az egész rendszert – szerinte a technológiai fejlődés minden embert megillet –, és egy számára igazabb tanítást halász elő a történelem előtti időkből. A hinduizmus hegemóniáját megtörve elkezdi terjeszteni a buddhista Dharmát, s egyre több hívet szerez. Innen már csak egy lépés a vallásháború kitörése, de ennyire még ne szaladjunk előre.

A két ellentétes vallási megközelítés mellett a tudomány és a hagyomány egymásnak feszülése is megfigyelhető. Zelazny ezt is számtalan jól eltalált eszközzel érzékelteti, ilyen például a „régi módon” való imádkozást helyettesítő „imamata” vagy a nirvánának megfeleltethető, a világot körülvevő mágneses felhő. Az új világ megpróbálja lemásolni a több ezer éves, jól működő tradíciót, de ahogy lefordítja azt a tudomány és a modern technika nyelvére, elvész a fő mondanivaló. „Nem számítanak a szavak. Az ember azonban elfelejti a valóságot, csak a szavakra emlékszik”, pedig „amit meghatározunk, azt elveszítjük.” (34. old.) A technika győzelme ez a szellem felett; megmutatja számunkra, milyen mértékben torzítható el és formálható saját érdekek szerint egy vallás.

Noha a másik oldalon a hagyományt képviselő Sam arra törekszik, hogy minél tisztábban adja át a Tanítást, mégis saját, igaznak vélt ügyéhez, az „Istenek” hatalmának megtöréséhez használja fel azt eszközként. Ez felveti azt a kérdést, ami a mű egyik fő mondanivalója, nevezetesen, hogy mennyire célravezető a vallási – vagy bármely más – elnyomás ellen egy másik vallás nevében fegyverrel harcolni? Elvégre, amit valaki szent meggyőződéssel igaz hitnek tart, még nem biztos, hogy a másik embernek is az; mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy számára mi számít annak. Ebből a szemszögből nézve értelmezhetetlen tehát a jó és a rossz harca a regényben, hiszen a két pólus valójában egy és ugyanaz. Hogy végül melyik tábor győz, ez is maradjon meglepetés, érdemes utánajárni!

A mű másik érdekes mondanivalója az istenlét kérdésével kapcsolatos. A regényben szereplő „Istenek” egytől egyig hétköznapi emberek, akiket a modern technológia különleges képességekkel és (folyamatos testcsere révén) halhatatlansággal ruházott fel. Ám a saját maguk építette mítoszok révén elérhetetlenné és félelmetessé váltak az emberek számára, akik nem veszik észre, hogy az istenek közelebb vannak, mint gondolnák: csak körül kellene nézniük, mondjuk a szomszédban, és aztán tovább folytatni a keresést a saját házuk táján… Ez talán megvilágítja, miért is érdemli meg a regény a „buddhista” jelzőt a science fiction mellett.

Zelazny írása méltán nyerte el a „Legjobb regény” címet 1968-ban, a Hugo-díj keretében, hisz mondanivalója a mai napig aktuális. Egy olyan világba varázsolja olvasóját – származástól és vallástól függetlenül –, ahol imamalmok és málák helyett gépekkel küldik a sok kilowattnyi imát az ég felé. Azt pedig mindenki döntse el magában, hogy mennyire szeretne egy ilyen világban élni, s hogy mit tehetünk ez ellen itt és most…