Különös szerkezetű könyv ez. Teljes pillanatok leírása, rövid tájképek és klipszerűen felvillantott sorsok váltakoznak, adják át a helyet egymásnak vég nélkül. Az az érzésünk támadhat, hogy ez a hullámzás mindig is tartott és örökké tartani fog.
Még különösebb az atmoszférája: a szentség a porba hullva válik széppé, a szenvedés berobban az idillbe, de szinte azonnal fel is oldódik benne, s közben végig a folyót látjuk, a fenyők illatát érezzük.
A kérdések mindig nagyon emberiek: kíváncsiak, okosak, követelődzők, a válaszok pedig mintha maguktól jelennének meg, mintha egyszer csak kirajzolódnának a semmiből. Nem mondják ki az igazságot, egyszerűen csak igazak. Csendet teremtő szavak.

Az őskorban az Élet Mestere az élő szakrális szubjektum volt, a történeti korban az Élet Mestere a könyv, a szakrális objektum. Az a közvetlen kinyilatkoztatás, ami az őskorban a szakrális ember volt, most a könyv lett. A könyv a riasztó. A kakas, aki megszólal, hogy "Ébredj, ember, nehogy az álmosság démona elaltasson".