Habent sua fata libelli – a könyveknek is kijut egyfajta sors. Lefordítják, betördelik, nyomtatják őket, aztán terítik a megfelelő boltokba, hogy megvegyék, elolvassák, s ajánlják másoknak, és ne valamely porlepte könyvszekrény mélyén heverjenek olvasatlanul, míg végképp át nem adják magukat az enyészetnek, mondjuk egy zúzdában. A könyv formája, fedlapja, színe, tördelése mind-mind befolyásol bennünket, amikor kézbe- illetve megvesszük – a címet, szerzőt, hátoldali ajánlót, mint evidenciát, nem is említve.
Jómagam nagyon szeretem könyvesboltokban múlatni az időt: nézegetni, milyen új könyvek jelentek meg, kezembe venni egy-egy számomra ismeretlen művet, átlapozni, beleolvasni, tapogatni, néha még meg is szagolni.
Mondják, hogy bizonyos könyvekre nem ráakad az ember, hanem azok keresik meg őt, szinte elé tolakodva. Sőt, az ilyen könyvek olykor sorsfordítóak lehetnek: Szent Ágoston írja a Vallomásokban, hogy még pogányként egyszer csak hangokat hallott: Tolle lege, hangzott el, vagyis „Vedd fel és olvasd”, s a szavak az asztalon heverő Szentírásra vonatkoztak. Ágoston felvette, elolvasta, és a szöveg erejének hatására tért meg, s lett az egyik legnagyobb hatású egyházatya.
Most maradjunk annál a furcsa interakciónál , amely a könyv és majdani olvasója közötti első találkozást jellemzi. Michael Carroll Éberség a munkában című kötetére némi véletlen révén leltem rá, hiszen egy olyan polcon bújt meg, melyre a magamfajta általában rá se néz, a ma oly divatos menedzsment tanácsokat rejtő „Hogyan legyünk milliomosok?” vagy „Öltözködési tanácsok brókereknek” típusú puhafedelű kiadványok között. A kiadó, érezvén a korszellem parancsát, korábban ilyesfajta szövegek megjelentetésével foglalatoskodott. A cím, no meg a meglehetősen gagyi borító első látásra ugyan nem fogott meg, az alcím azonban – 35 gyakorlati buddhista alapelv üzletembereknek –, annál inkább. Belelapozva kiderült, hogy a szerző Chögyam Trungpa tanítványa volt: nála vált képzett meditációs mesterré, miután minden vagyonát pénzzé téve, s egzisztenciáját feladva több évet töltött el a mester egyik kolostorában. Állhatatos gyakorlása meghozta gyümölcsét. A felszentelés ünnepi pillanataiban pedig már azon töprengett, miként folytatja majd az elvonulást, ugyan hová küldi majd el őt guruja. Lehet, hogy Dharamszalába, vagy éppen Ladakhba vetődik, s egy világtól elzárt kolostor közösségében tölti majd el az időt, ami jelenlegi inkarnációjából még hátra van. Felfokozott izgalomban várta hát a Trungpával való találkozást. Amikor hívatták, szinte remegett az izgalomtól. Mi lesz most? Mit tanácsol majd a Mester? Nos, ő a legnagyobb megdöbbenésére a következőt mondta: „Menj vissza dolgozni!”
„De Mester, hiszen én erre tettem fel az életem, azért hagytam magam mögött a világi pályát, az ígéretes karriert, mert másra éreztem magam hívatottnak. Szeretném még folytatni azt, amit, mint ahogy magad is tapasztaltad, hatalmas odaadással, lankadatlan energiával a legutóbbi években realizáltam.” „Menj vissza dolgozni” – szólt a megfellebbezhetetlen tanács, s mit volt mit tenni, szerzőnk így is tett. Caroll előbb a Wall Street unalmasnak és eseménytelennek egyáltalán nem nevezhető vállalati világában, majd a Walt Disney személyzeti főnökeként valósította meg… Mit is? „Önmagát” – mondhatnánk a menedzserekről szóló portrék modorában. Valódi önmagát – a folyamatos éberséget, a jelenvaló teljes átélését –, mondjuk a könyv buddhista szellemében. Az ezzel kapcsolatos tapasztalatait meséli el ebben a kötetben, s fejt ki közben mindannyiunk számára hasznos, elgondolkodtató és mindenekelőtt bölcs gondolatokat.
Egyik kedvencem a Munka zűrzavar című fejezet. Ebben egy olyan alapvetést fogalmaz meg, amelyre minden „becsületes dolgozónak“, kényszervállakozónak, rendes főnöknek figyelmeznie kell(ene). Eszerint a kaotikusság a munka lényegi ismérve. A munkában sohasem lesz megnyugtató rend, a reális munkakörülmények mindig távol állnak az ideálistól, s aki ezt nem érti meg, az feleslegesen fog szenvedni, lesz ingerült, s kínozzák a démonjai. Ám aki elfogadva ezt, mindig a jelen pillanat mély és teljes átélésével áll hozzá a munkához, az a kaotikus jelenségeket, a rendetlenséget, hányavetiséget, trehányságot, hirtelen jött váratlan fordulatokat is gyakorló buddhistához méltó átlátással és türelemmel fogadja el, s ezáltal képes a kihívásokra megfelelően reagálni.
Ajánlom ezt a kis könyvecskét minden olyan beosztottnak és főnöknek, aki szeretné megtudni, miként változtathatná át buddhista gyakorlássá azt az időt, amit a munkahelyén kell eltöltenie. S ha magukévá teszik az ott leírtakat, akkor ők is, akárcsak Michael Carroll, elmondhatják, hogy megtalálták életükben a munka tényleges helyét.


Az őskorban az Élet Mestere az élő szakrális szubjektum volt, a történeti korban az Élet Mestere a könyv, a szakrális objektum. Az a közvetlen kinyilatkoztatás, ami az őskorban a szakrális ember volt, most a könyv lett. A könyv a riasztó. A kakas, aki megszólal, hogy "Ébredj, ember, nehogy az álmosság démona elaltasson".