Minden ember halandó. A Dalai láma ember. Mi következik ebből?
Őszentsége, akárcsak a többi ember, maga is meghal egyszer. Halandó emberként érzi és érti hát mindazt a szenvedést, amit a Halál mér a halandókra. A mulandóságról elmélkedve azonban azt is megosztja velünk, hogyan érthetjük meg a halál folyamatát, s miként viszonyulhatunk félelem és elégedetlenség nélkül ennek megmásíthatatlan tényéhez. Bölcs és együttérző szavait Lopszang Cshökji Gyelcen, az első pancsen láma „A köztes lét veszélyes szurdokaiból való megszabadulás kívánságai, melyek által a hős megszabadul a félelemtől” című verséhez köti. Ez a mély tanítást hordozó, több száz éves költemény alkalmat ad arra, hogy nemcsak az elmúlással kapcsolatos érzelmekről, de a meghalás folyamatáról is kifejthesse gondolatait. Kommentárjában praktikus tanácsokat is megfogalmaz, s konkrét meditációs gyakorlatokat is leír. Álljon itt az egyik szó szerint, amit talán akkor is érdemes megfogadni, ha magát a könyvet nem olvassuk el:
„A halálra való tudatosság témaköre három alap, kilenc ok és három döntés köré szerveződik.
Az első alap: A halál elkerülhetetlenségén való elmélkedés.
Az első döntés: El kell végeznem spirituális gyakorlataimat.
A második alap: A halál idejének bizonytalanságán való elmélkedés
A második döntés: Most kell elvégeznem a gyakorlatokat.
A harmadik alap: elmélkedés azon, hogy a halál bekövetkeztekor csakis a megfelelő spirituális gyakorlatok segíthetnek
A harmadik döntés: Arra törekszem, hogy a gyakorlatok által megszabaduljak a jelen élet csodás dolgaihoz fűződő minden kötelességemtől.”
Természetesen jó volna, ha minden buddhista gyakorló – haladó és kezdő halandó – nemcsak elolvasná, hanem mindennapos gyakorlatává tenné a könyvben foglaltakat.
A mulandóságról álljon itt még három idézet, az egyik tibetből való, s e könyv mottójaként is szerepel: „Mindenki meghal, de senki sem halott.” A második magyar: „Elhull a virág, eliramlik az élet.” A harmadik a Felébredettől származik: „Az összetett dolgok múlandóak.”
Szóval a gyakorlást gyakorlatunkká kell tenni. Most. Még nem késő.

Az őskorban az Élet Mestere az élő szakrális szubjektum volt, a történeti korban az Élet Mestere a könyv, a szakrális objektum. Az a közvetlen kinyilatkoztatás, ami az őskorban a szakrális ember volt, most a könyv lett. A könyv a riasztó. A kakas, aki megszólal, hogy "Ébredj, ember, nehogy az álmosság démona elaltasson".