Mindennapi ZEN - beszélgetés Yvon Bec zen-mesterrel

A hagyomány szerint a Buddha 84 ezer módszert hagyott azokra a tanítványokra, akik valódi helyzetükre rádöbbenve, a felébredés útját keresik. Vannak utak, amelyek mára megközelíthetetlenné váltak, és vannak, amelyek még rendelkeznek eleven átadással. Az egyik ilyen út a zen, s ennek egyik ilyen figyelemre méltó vonala az, amit Deshimaru mester hozott el Európába. Misszióját tanítványai folytatták, és ennek köszönhetően működik ma Budapesten a Mokusho Zen Dojo, melyet egy franciaországból érkezett mester, Yvon Bec vezet.

Y.B.: Deshimaru mester a zen XX. századi nagy reformerének, Kodo Sawakinek volt a tanítványa. Kodo Sawaki érdeme, hogy a zen-t kiemelte a kolostori keretek és a külsődleges ceremóniák világából, és mindenki számára megnyitotta a gyakorlást. Később ő küldte Deshimaru mestert az »új földekre«, ahol az emberek a zazent még nem ismerték. Deshimaru mester megérkezésekor semmivel sem rendelkezett: mindössze a kesza¹ volt nála, amit Kodo Sawakitól kapott. A mi iskolánkban nagy jelentősége van a keszának, ez jelképezi a tan átadását. Ezt a keszát kaptam meg én is Zeisler Mestertől, mielőtt Magyarországra jöttem.

Miután Deshimaru mester, megérkezett Európába, közvetlenül a zazen gyakorlására irányította a figyelmet, anélkül, hogy kezdetben túl sok magyarázatot fűzött volna hozzá. Azután később, a dojóban,² a zazen-gyakorlás közben fokról-fokra kifejtette az egész buddhista tant. Ez a tanulás azonban öntudatlanul, természetesen és automatikusan történt. Deshimaru mester gyakran hangoztatta ennek fontosságát, ez volt tanításának a legfőbb pontja: musotoku, azaz gyakorlás célkitűzés és elképzelések nélkül. Egyből, tisztán leülni, és nem keresni semmit, még magát a felébredést, a szatorit sem. Amikor az ember ül, maga is felvéve a Buddhának a bodhi-fa alatti testtartását, akkor és ott mindent el kell felejteni. Ez az attitűd a fontos: a test és a szellem egysége itt és most, minden fajta cél-elképzeléstől mentesen. A gyakorlás által öntudatlanul, természetes módon és automatikusan olyanokká válni, mint a Buddha. Ezért mondják, hogy a zazen maga a Buddha. Nem azért gyakoroljuk a zazen-t, hogy Buddhává váljunk, hanem a zazen maga a Buddha. Ez alapvető! És ezért mondják, hogy »a közvetlen út«, a Nagy Kapu egyáltalán nem bonyolult, csupán az irányvételében radikális. A tanítás minden ember számára — jöjjön bárhonnan is, legyen okos, vagy ostoba, buddhista, vagy nem buddhista — ugyanaz: ülni, mint a Buddha a bodhi fa alatt. Ez a zen alapelve, és ez az, amit Deshimaru mester is tanított.

S.Z.: Mondana valamit önmagáról is? Hogyan jutott arra a döntésre, hogy francia ember létére Magyarországra költözzön?

Y.B.: Deshimaru mester tanítványa voltam és Zeisler mester haláláig többnyire Franciaországban éltem. Ezt követően Magyarországra költöztem, mivel maga Zeisler István, aki annak idején Párizsban élt, vissza akart térni Budapestre, de a halála ebben megakadályozta. Vannak az életemben bizonyos Magyarországhoz kapcsolódó karmikus befolyások, például Cziffra György és Solehany György, akik zongora-mestereim voltak. A magyar kultúra nagyon közel ál hozzám, ezért az ideköltözés olyan volt számomra, mintha hazatértem volna. Sokkal inkább otthon érzem itt magam, mint Franciaországban. Nincs bennem sajnálkozás amiatt, hogy elszakadtam a korábbi életemtől.

S.Z.: Sokan azt mondják, hogy a zen, mint buddhista irányzat, nagyon sokat átvett a szamurájok szellemiségéből. Ön is így látja ezt?

Y.B.: Egyáltalán nem! Úgy nézek én ki, mint egy szamuráj? A zen tökéletesen alkalmazkodik minden civilizációhoz. Például kínai formájának nyilvánvalóan semmi köze a szamurájokhoz. A zen teljesen mentes mindenfajta kategóriától. Egyszerűen a tisztaság, a szellem és a test normális állapota. A Buddha sem volt szamuráj.

S.Z.: Aki a zen-nel nem csak élvezetes olvasmányokból ismerkedik, hanem aláveti magát a konkrét gyakorlatoknak is, megfigyelheti, hogy ezekben a testnek és a tudatnak egy nagyon szigorú iskolázása zajlik. Lehetséges-e, hogy valaki nem rendelkezik olyan adottságokkal – akár az életkora miatt is –, hogy egy ilyen a praxisba belekezdjen?

Y.B.: Ilyen nincs. Volt Deshimaru mesternek olyan tanítványa, aki 74 éves korában kezdte el a zazent. A gyakorláshoz mindenki magával hozza a testét. Magával hozza a karmáját. Ki-ki felteheti magának a kérdést: „Miért jöttem ilyen későn?“ A gyakorlat lényege éppen az, hogy meglássuk a karmánkat. Gyakorolni a karmánk közepette kell: nem valamiféle fantáziavilágban, hanem itt és most, ezzel a konkrét testtel.

A zazen-ben az ember nem tesz semmit. Nincs cél. Semmit sem akarunk elérni, vagy megszerezni. Hogy miért? Mert az embernek mindene megvan. Miért rohannánk a Buddha után, ha az ember már Buddha? Sákjamuni átadása a Buddha-tudattól a Buddha-tudathoz történt. A buddhizmus tanítása olyan, mint egy véget nem érő lánc. Ha belefogsz, sohasem látod a végét…

S.Z.: Szeretném megkérdezni, hogy mint dohányosnak, mi a véleménye a dohányzásról, illetve általában a károsnak tartott szenvedélyekről?

Y.B.: Az ilyesmit kinek-kinek magának kell felismernie, amennyiben azok zavarják. Például ha az ember köhög a dojó-ban (nevet), akkor jó, ha abbahagyja a dohányzást. Az emberek nagyon sokszor dualisztikusan gondolkoznak: ez jó, az rossz, stb. A szabadság azonban nem ismer kategóriákat. Annak például, hogy valaki dohányzik-e, vagy sem, semmi köze ahhoz, hogy mennyire realizált. Nem azért gyakoroljuk a zazent, hogy leszokjunk a dohányzásról. A felébredés nem változtatja meg az embert. Az ego állandóan babérokra törekszik: jobbak akarunk lenni, békésekké válni, és így tovább. A szenvedélyek azonban — és ezt kell meglátni — kivétel nélkül üresek.

Ez persze nem azt jelenti, hogy dohányoznunk, vagy innunk kell, hiszen kötődése kinek-kinek így is van elég. Számtalan olyan ragaszkodás van azonban bennünk, amelyek ezeknél sokkal erősebbek. Szeretünk például állandóan hülyeségekről gondolkozni, teóriákat gyártunk a tisztaságról és hasonlókról. Valójában a tudat tisztasága az, ami a mérték.

A gyakorlás egyébként nem aszkétizmus, nem valamiféle keserves, vagy szomorú dolog. Ez akkor is igaz, ha esetleg nehéz minden nap leülni…

S.Z.: Sokan azt mondják, nekik nincs szükségük meditációra ahhoz, hogy spontánul és felszabadultan tudjanak viselkedni. „Minek ahhoz gyakorolni, hogy az ember az itt-és-mostban tudjon élni?” Igaz-e, hogy ez a fajta „just do it” a zen-ben is fontos szerepet kap?

Y.B.: A spontaneitás a gyakorlásból fakad, mégpedig öntudatlanul, természetesen és automatikusan. Ez azonban nem azt jelenti, hogy mindig azt csináljuk, amit akarunk. Amikor valaki azt hangoztatja, hogy neki nincs szüksége zazen-re a spontaneitáshoz, ez valójában azt jelenti, hogy egyszerűen az illúzióit akarja követni. Erre a fajta spontaneitásra jellemző, hogy az embernek mindent szabad, csak egy dologot tilos: meditálni.

Ha valaki ezt megérti, akkor föl fogja ismerni, hogy mekkora különbség van a két megközelítés között. Az igazi spontaneitás nem az illúziók, vagy a hülyeségek követését jelenti, hanem annak a gyakorlásból, mint alapból természetes módon kell megjelennie. A spontaneitás nem olyasvalami, amit akarni, vagy gyakorolni lehetne. Lényegét tekintve azt jelenti, hogy itt-és-most a megfelelő dolgot teszem – méghozzá öntudatlanul és természetesen. Ennek semmi köze a felelőtlen és durva viselkedéshez. Az igazi spontán cselekvésmód éppen, hogy nem a karmikus ösztönzések követését jelenti. Teljesen az ellentettjéről van szó. Sokan azonban nem veszik maguknak a fáradságot az ilyen gyakorláshoz. Mások számára azonban, akik értik, hogy miről van szó, ugyanez fontos inspirációt jelenthet.

S.Z.: Köszönjük a beszélgetést.

Lábjegyzetek:

     1. Vállon átvetett stóla.

     2. Gyakorlásra kialakított helyiség.