A Buddhista Misszió honlapja

Mérges Buddha

Egy nő, aki Amitábha Buddha nevének recitálását tette gyakorlatává, rendkívül csökönyösnek bizonyult. Hiába gyakorolt tíz éven át naponta háromszor is, szorgalmasan recitálva, hogy NAMO AMITABHA BUDDHA, ugyanolyan szűkmarkú maradt, és a körülötte lévő emberekkel továbbra is ingerülten rikácsolt. Minden nap úgy kezdte gyakorlását, hogy meggyújtott egy füstölőt, és csengetett egy kicsi csengővel.

Egyszer egy barátja meg akarta leckéztetni, így hát amint elkezdte a recitálást, odament az kapujához, és hívni kezdte:

– Kérem, Nuyen kisasszony, Nuyen kisasszony!

Mivel Nuyen kisasszonynak ez volt a gyakorlási ideje, bosszankodni kezdett, de azt mondta magában:

– Küzdenem kell a haragom ellen, gyakorolnom kell, ígyhát nem veszek tudomást róla.

S azzal tovább folytatta: NAMO AMITABHA BUDDHA, NAMO AMITABHA BUDDHA…
Azonban a férfi továbbra is kiáltozta a nevét, s Nuyen kisasszony egyre nyomasztóbb hangulatba került. Küzdött ez ellen, és azon tűnődött, hogy abbahagyja-e a recitálást, s jól megmondja a magáét a férfinak, de aztán mégiscsak folytatta: NAMO AMITABHA BUDDHA, NAMO AMITABHA BUDDHA…

Hallotta ezt kint a férfi, és ő is folytatta:

– Nuyen kisasszony, Nuyen kisasszony!

Erre aztán már Nuyen kisasszony sem állhatta tovább, felugrott, becsapta maga mögött az ajtót, odament a kapuhoz és kifakadt:

– Miért kell így viselkedni? Miért kiáltozza itt folyton a nevemet, miközben én gyakorolok?

Erre a férfi rámosolygott és azt mondta:

– Én csak tíz percig mondogattam az ön nevét, s lám milyen mérges. Ön már több mint tíz éve mondogatja Amitábha Buddha nevét. Képzelje csak el ő milyen mérges lehet mostanra?…

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Én-te, én-világ, én-Isten... - ezeket a merev skatulyákat a humorérzék egy szempillantás alatt feloldja.

— Chögyam Trungpa

 

 

Szavazás

2012-re sokan világvégét vagy a mai társadalmak összeomlását, egy új világrend létrejöttét jósolják. Ön szerint:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 8 vendég van a webhelyen.

Kövess bennünket a közösségi oldalakon!

Kövesd a Buddhista Misszió híreit a Twitteren!

Látogatók száma

A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti