Lin-csi apát utolsó tanítása

SU-LA-CE

Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában

Magyar Könyvklub, 1999.

Első hallásra humoros, de meglehetősen zavarba ejtő Lin-csi apát első tanítása: annak, aki mielőbb üdvözülni akar, semmit sem kell tennie, de azt viszont könnyedén!

81 rövid történet. Nem koanok. Rámutatnak a szavakon túli valóságra, de ezt (az első tanítás kivételével) nem önmagukban ellentmondó mondatokkal teszik. Ébresztő hatásuk van, de nem agresszíven, hanem lágyan és keményen, együttérzően és mogorván, elnézően és szigorúan, de mindig emberségesen.

Szeretnénk azt hinni, hogy a Mester tévedhetetlen, de ő kétséget és bizonytalanságot mutat: „Ne legyek-e inkább Lin-csi apát" – kérdi; „Nem tudom, mi a buddhaság" – mondja. De hát akkor minek olvassuk el ezeket a történeteket? Mi az, amit mégis megtudhatunk ettől az apró termetű, hajlott hátú, vén szerzetestől, aki hol a takarót húzza a fejére, ha még nem aludta ki magát, hol pedig a kérdések elől menekülve kiviharzik a teremből? Csupa haszontalan dolgot: milyen a szalmakutyák természete, miért vigyünk magunkkal néha egy marék földet, miért nem érdemes gémeskútból öntözni, vagy hogy mi a helyzet a bambuszfáklya-piacon. Egy komoly gyakorló azonban nem tékozolhatja drága idejét ilyen hülyeségekre! Mi a megvilágosodáson akarunk munkálkodni, erre ő azt kérdezi tőlünk, hogy megettük -e már a rizsünket, elmostuk -e már a csészénket?
Vajon mit akar ezzel? Tán ennyire szenilis? Azt hiszi, mosogatás közben válunk Buddhává? Ám amikor már épp föladnánk, ő azt tanácsolja, hogy menjünk le a folyóhoz sétálni, és közben figyeljünk meg mindent alaposan: a fákat, bokrokat, rovarokat, pillangókat. Nézzük meg jól az öreg cédrust a kertben, amely ki tudja már, mióta ott áll, de eddig valahogy sohasem vettük észre.

És ennyi éppen elég. Mert ha felvesszük azt a marék földet, elmossuk a csészénket, és meglátjuk a cédrust az udvaron, akkor pontosan azt tesszük, amit kell: semmit. De azt könnyedén…

Egyik reggeli prédikációja során ezt mondja: „akik a pogácsa valóságos természetét már föltárták… felém se nézzenek többé!" Természetesen nem vesszük komolyan; hát persze, hogy mind ott ülünk a következő reggelen is, hogy meghallgassuk ezt a varázslót. Hallgatjuk, néha már érteni is véljük, és egyre jobban tiszteljük: akarhatunk -e annál többet, mint hogy hozzá hasonlatosak legyünk?

A jó öreg azonban átlát rajtunk. Pontosan tudja, hogy ez az Út végét jelentené, pedig az Út éppen attól az, hogy nincs vége. „Nincs semmiféle tanítás! … Az a cédrus sem áll ott örökké a kertben… Menjetek, szerzeteseim! Menjetek tovább!"

Elküld minket, mint mackómama a bocsát, ha eljött az ideje. Ez Lin-csi apát utolsó tanítása. Olyan, mint a többi: egyszerű. Nincsenek nagy szavak, bonyolult okfejtések, sem valamiféle meditációs tanácsadás. És ha jobban belegondolunk, nem is más ez, mint az első.

Csak tovább menni. Ilyen egyszerű. És ilyen nehéz. De ennyi éppen elég.