Anguttara-nikája, Tika nipáta, Mahávagga, 65. szutta.
A 4., 9. 10. és 15. bekezdés fordítását az
Árya Maitreya Mandala rend upászaka-avatási szertartásából vettük át. Fordította: Uppaladájiká (Martinusz Mária)
Így hallottam. Egyszer a Magasztos, amikor egy nagy szerzetesi közösség kíséretében Kószala tartományban vándorolt, a káláma nép által lakott Készaputta városába érkezett. A kálámák, Készaputta lakói, hallották, hogy „A tiszteletreméltó Gótama, a szerzetes, a szákiják fia Kószala tartományban vándorolva Készaputtába érkezett. A tiszteletreméltó Gótamáról az a jó hír járja, hogy „A Magasztos egy valóban beérkezett, teljesen fölébredett, tudással és gyakorlattal rendelkező nagyszerű lény, a világok páratlan ismerője, a megszelidítendő emberek vezetője, isteni és emberi lények tanítója, megvilágosodott, áldott. Feltárja hallgatói számára e világot annak lényeivel, máráival és brahmáival, teremtmény-csoportjaival, szerzeteseivel és brahminjaival, isteni és emberi lényeivel együtt, ahogyan ezt ő maga közvetlen tudása révén tisztán megértette. Egy olyan Dharmát tanít, mely jó az elején, jó a közepén és jó a végén, s jelentését és megfogalmazását tekintve egyaránt hibátlan és minden tekintetben teljes; továbbá a szent életet hirdeti, mely tökéletesen tiszta. Igazán nagyszerű egy ilyen beérkezettet látni.”
Ezért mondottuk az előbb, kálámák, hogy „Hallgassatok ide, kálámák! Ne hallgassatok mendemondákra, hagyományokra, napi véleményekre, szent iratok tekintélyére, puszta észokokra, logikai következtetésekre és kiagyalt teóriákra; ne hallgassatok előnyben részesített véleményekre, személyes erények benyomására és egyetlen egy Mester tekintélyére sem! Ha azonban, kálámák, ti magatok felismertétek, hogy ezek a dolgok jók, ezek a dolgok nem megvetendők, ezeket a dolgokat a bölcsek is dicsérik, gyakorlásuk és betartásuk jó hatású és boldogsághoz vezet, akkor fogjatok hozzá, és tartsatok ki mellettük.”

Tagjainkat nem akarjuk kis indiaiakká, tibetiekké, japánokká vagy kínaiakká formálni. Sokkal inkább arra törekszünk, hogy először is felfogjuk saját nyugati hagyományunk és kultúránk lényegét annak egész fejlődésében, s ebből kiindulva tudjuk tanulmányozni más kultúrák tradícióit, megtanulva azokat értőn tisztelni.