A Buddhista Misszió honlapja

Magyarországra látogat Őszentsége a 14. Dalai Láma

Örömmel jelenthetjük be, hogy Őszentsége 2010 őszére tervezett budapesti látogatása a megvalósulás szakaszába lépett. Körvonalazódott a látogatás programja, melyben a szeptember 18-19-i hétvégén lesznek a nyilvános tanítások. A nyilvános programok megszervezését hazai buddhista egyházakból alakult szervező bizottság végzi, melynek a Buddhista Misszió is tagja.

A rendezvény lebonyolításához továbbra is várjuk önkéntes segítők jelentkezését rendezői, infópultos és hasonló feladatokra. A szervező bizottságban közösségünket Upáli Juhász Krisztián és Gópiká Vermes Paula képviseli. Kérjük, hogy akik vállalnák a segítő közreműködést, Upálinál jelentkezzenek a 06 20 373 03 04 telefonszámon.

Őszentsége 2010-ben egész Európában egyedül Budapesten tart nyilvános tanításokat! Szeptember 18-án, szombaton délelőtt 9 órakor és délután 13:30-kor a tibeti buddhizmusról ad két tanítást. 19-én vasárnap délelőtt 9 órakor Csenrézi (Avalókitésvara, az Együttérzés Buddhája) felhatalmazást és áldást ad, délután 13:30-kor pedig pedig a boldogság művészetéről tart nyilvános előadást.

A tanítások helyszíne a Papp László Sportaréna.

Őszentsége budapesti tanításaira minden jegy elkelt, sajnos mi sem tudunk több belépőjegyet biztosítani.

Fontos linkek

Az eseménnyel kapcsolatos legfontosabb információk az alábbi linkeken találhatók:

Az esemény hivatalos honlapja

Részletes program

További írások honlapunkon Őszentsége a Dalai Lámával kapcsolatban:

Őszentsége a 14. Dalai Láma magyarországi látogatásához

Találkozások a Bölcsesség Óceánjával

A könyörületesség arcai

A buddhista ösvény két legfontosabb eleme, az együttérzés és a lemondás, ugyanannak az érmének a két oldala. A valódi lemondás akkor jelenik meg, amikor az ember önmagára összpontosítva felismeri a szenvedés valódi természetét; a valódi együttérzés akkor jelenik meg, amikor az összpontosítás tárgyává mások válnak.

— Őszentsége a XIV. Dalai Láma

 

Szavazás

2012-re sokan világvégét vagy a mai társadalmak összeomlását, egy új világrend létrejöttét jósolják. Ön szerint:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 3 vendég van a webhelyen.

Kövess bennünket a közösségi oldalakon!

Kövesd a Buddhista Misszió híreit a Twitteren!

Látogatók száma

A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti