Buddhista ökonómia

Ernst F. Schumacher

A kicsi szép (Small is Beautiful)

KJK.1991. Első kiadás 1980

Mottó: „A Föld eleget terem ahhoz,
          hogy kielégítse minden ember
          szükségletét, ám nem
          minden ember mohóságát.“
                                     (Gandhi)

Kezdjük azzal, hogy van-e buddhista — vagy annak mondott — közgazdasági iskola, lehet-e alternatívája a jelenleg uralkodó »modern« materialista közgazdászatnak. Reményeink szerint igen, még akkor is, ha eme »alternatív« szemlélet hatása jelenleg kisebb, hirdetői kevesebben vannak, gyakorlata nem oly látványos és sikeres. Nem is lehet nagyon sikeres, hiszen egy tőle gyökeresen eltérő, globalizálódó nyugati materialista közegben kellene olyan eredményt elérnie, ami az anyagelvű közgazdaságtan alapvető mássága miatt eleve lehetetlen: az eltérő értékrend következtében ugyanis mások a mérőszámai…

„A tisztességes megélhetés a Buddha által hirdetett Nemes Nyolcrétű Ösvény egyik követelménye. Következésképpen világos, hogy léteznie kell egyfajta buddhista közgazdaságtannak“ kezdi vitairatát Schumacher. Ez a könyvecske az elsők között foglalkozott a materialista alapú közgazdaságtan nem politikai alapvetésű meghaladásával, és mára egyben a legnagyobb hatású alternatív elméleti művé, klasszikussá lett. Kövessük gondolatmenetét:

A buddhista országok tradícionális társadalmak, hűek kulturális örökségükhöz.

„…az új Burma nem lát ellentmondást a vallásos értékek és a gazdasági fejlődés között. A szellemi egészség és az anyagi jólét nem ellenségek: éppen hogy természetes szövetségesek.“ „Sikerrel ötvözhetjük örökségünk vallásos és szellem értékeit a modern technika jótéteményeivel. Nekünk, burmaiaknak szent kötelességünk hitünkhöz szabni vágyainkat és cselekedeteinket. Ezt mindig is meg fogjuk tenni.“ (Burmai Gazdasági és Szociális Minisztérium, 1954, idézetek E.F. Schumacher könyvéből.)

A gazdaság egyik alapvető forrása az emberi munka. A "modern" közgazdasági iskola véleménye a munkáról: a munka szükséges rossz. A munkáltatónak költségtényezőt jelent, amit — mert nem tudja kiiktatni —, a lehető legalacsonyabb szinten kell tartania, például automatizációval (futószalag), munkamegosztással. A munkavállalónak a munka kellemetlen: a szabadidő, a kényelem feláldozása, melyért a munkabér a kárpótlás.

A munkáltatónak az lenne az ideális állapot, ha alkalmazottak nélkül tudna termelni, az alkalmazottaknak pedig, ha munka nélkül jutnának jövedelemhez. Ennek következményei: automatizáció, munkamegosztás, elidegenedés. Ha úgy szervezzük meg a munkát, hogy az a munkás számára értelmetlenné, unalmassá, tompítóvá vagy idegörlővé válik, az alig különbözik a bűncselekménytől. Ez ugyanis arra utal, hogy inkább törődünk a javakkal, mint az emberekkel, a gonoszságig híján vagyunk az együttérzésnek, és lélekpusztító fokon ragaszkodunk az evilági létezés legprimitívebb oldalához. Ha valaki (a munkás) szabadidőt akar nyerni magának a munka rovására, ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem érti az emberi létezés egyik alapigazságát, nevezetesen azt, hogy a munka és a szabadidő ugyanannak az életfolyamatnak egymást kiegészítő részei, és csak azon az áron lehet különválasztani őket, hogy elrontjuk a munka örömét és a szabadidő boldogságát…

A munkával kapcsolatos buddhista felfogás: 1. Alkalmat ad az embernek arra, hogy képességeit használja, fejlessze. 2. Képesé teszi őt önzésének legyőzésére, amikor más emberekkel együtt egy közös feladat megvalósításán fáradozik. 3. Létrehozza az élethez szükséges javakat és szolgáltatásokat.

Buddhista nézőpontból kétféle gépesítés létezik, melyeket könnyen meg lehet különböztetni egymástól. Az egyik kiteljesíti az emberi ügyességet és képességeket, tehát alkotó jellegű, míg a másik kiszolgáltatja az embert és annak munkáját egy mechanikus rabszolgának, s arra kényszeríti az embert, hogy ezt a rabszolgát kiszolgálja.

Ananda Coomaraswamy „aki egyszerre illetékes arra, hogy a modern Nyugatról és a régi Keletről beszéljen“, jelentette ki: „Maga a kézműves, ha engedik neki, mindig meg tudja vonni a gép és a szerszám közti kényes választóvonalat. A szőnyegszövő szék szerszám, egy találmány, amely arra szolgál, hogy a láncfonalat feszesen tartsa, így a kézműves ujjai köréjük tudják tekerni a vetüléket. A mechanikus szövőszék már gép, és kultúrapusztító jelentősége abban áll, hogy a munka alapvetően emberi részét végzi.“

„Világos tehát, hogy a buddhista közgazdaságtan alapvetően különbözik a modern materializmus közgazdaságtanától: a buddhisták nem az igények megsokszorozásában látják a civilizáció lényegét, hanem az emberi jellem megtisztításában. Az ember jellemét elsősorban munkája alakítja. Az emberi méltóság és szabadság körülményei között gondosan végzett munka pedig a munkásra és a termékekre is áldást hoz.“ (Schumacher)

J.C.Kumarappa indiai filozófus és közgazdász „Ha a munka természetét megfelelően értékeljük és ezt a gyakorlatba is átvisszük, a munka ugyanúgy fog viszonyulni a magasabb képességekhez, mint az eledel a fizikai testhez. Táplálja és megeleveníti a felsőbb embert, és arra serkenti, hogy képességei legjavát nyújtsa. Szabad akaratát a megfelelő irányba tereli, és a benne levő állati erőket egyre újabb csatornákba vezeti. Kiváló hátteret nyújt ahhoz, hogy az ember megmutathassa a maga értékrendjét és kifejleszthesse a személyiségét.“

Ha az embernek nincs esélye rá, hogy munkához jusson, kétségbeejtő helyzetben van. Nem pusztán azért, mert nincs jövedelme, hanem azért is, mert nélkülözi azt a semmivel nem pótolható tápláló és megelevenítő »eledelt«, amit a fegyelmezett, gondos, nevelő, kreatív munka jelent. A modern közgazdász agyafúrt elméleti számításokat végezhet arról, hogy kifizetődő-e a teljes foglalkoztatottság, vagy »gazdaságosabb« nem egészen teljes foglalkoztatással működtetni a gazdaságot, így alapozva meg a munkaerő nagyobb mobilitását, a bérek nagyobb stabilitását, és így tovább.

A siker alapvető ismérve a materialista közgazdász számára az, hogy egy adott időszakban a javak mekkora összmennyiségét sikerült megtermelni. „Ha megengedhetünk magunknak némi munkanélküliséget a stabilitás érdekében , akkor azt is megengedhetjük, hogy a munkanélkülieket ellássuk a megszokott életszínvonaluk fenntartásához szükséges javakkal“ (J.K.Galbraith).

Buddhista gondolkodással belátható, hogy ez az elmélet hibás, mert a javakat —árukat, szolgáltatásokat — fontosabbnak tartja az embereknél, a fogyasztást az alkotótevékenységnél. Ez azt jelenti, hogy a hangsúly átkerül a munkásról a munka termékére, vagyis az emberiről az emberalattira, és „ezáltal megadjuk magunkat a gonosz erőknek“ (Schumacher).

A buddhista gazdasági tervezésnek elsősorban a teljes foglalkoztatást kell terveznie, vagyis hogy mindenkit alkalmazzanak, akinek »külső« munkahelyre van szüksége. Ez a célkítűzés nem a lehető legteljesebb foglalkoztatottság és nem is a lehető legnagyobb összmennyiséget produkáló termelés. „A nőknek általában nincs szükségük »külső« munkahelyre, asszonyok nagyarányú foglalkoztatása irodákban vagy üzemekben a buddhista gazdaságtan szempontjából a komoly gazdasági kudarc jele volna. Különösképpen pedig az, ha megengednék, hogy kisgyerekes anyák dolgozzanak üzemekben, míg gyermekeik felügyelet nélkül futkároznak, ez a buddhista közgazdász szemében olyan gazdaságtalan volna, mind modern közgazdász szemében az, ha egy szakmunkás katonának áll“.(Schumacher)

                        (A szemelvényt kiegészítő tanulmány ld: Buddhista ökonómia II.)