Egy könyv, amit nem jó metrón olvasni

Jane Hope – Borin Van Loon

A Buddha MásKÉPp

Edge 2000 Kiadó, 2006

„Új szemmel nézni a régi képeket. Ez a mi alkotásunk.” E könyv ismertetője akár ennyi is lehetne, bár ebből olvasóim nem sokat tudnának meg. Szóval, ennek a könyvnek is könyv alakja van, színes a borítója, közel 200 fekete-fehér oldala van és olyan mérete, hogy kényelmesen lehet táskában hordani, s a metrón olvasni.

Illetve, hogy egészen pontos legyek, ezen a ponton kénytelen vagyok magamat helyreigazítani: mégsem lehet a metrón kényelmesen olvasni! Sőt, kifejezetten nem ajánlott ilyen helyen belemélyedni, mert hipp-hopp, megszűnik körülötted a világ, s nemcsak azt nem veszed észre, hogy rég túlmentél a célállomáson, de még azt sem, hogy a komor, egymás tekintetét kerülő utastársaid közös célt találva gúvadt szemeket meresztenek rád, az őrültre, aki egy könyv fölé hajolva kuncog, nevet, röhög, s később már nyerít.

Pedig a téma komoly – már rengeteg tudós írt róla sovány és kövér, száraz és még szárazabb könyveket. Nevezetesen a buddhizmus története, kezdve a Buddhával, folytatva az alapfilozófiával, elterjedéssel, az adott irányzatok jellegzetességeivel, kiemelkedő képviselőivel, s végül nyugaton való elterjedésével.

A téma, mondhatni, több mint 2500 éves. De ahogy elmesélik, az a másKÉPp.

Az újdonság a tömény humorban és a frappáns illusztrációkban rejlik. Ezekkel úgy megfűszerezik a rövid és velős szöveget, hogy a kettő így együtt egy mókás, látszólag könnyed, de mégis ütős olvasmánnyá válik.

Ízelítőül néhány “falat” a kötetből:

– A 10. oldalon elleshetjük a Buddhától, hogyan lehet kényelmesen íjazni tanulni.

– A 41. oldalon 1 elmés rajz és 13 sor szöveg elmagyarázza a karma működését. A rajzon egy földre rakott tárgy látható, amelyen a „Ne nyúlj hozzám” tábla olvasható. A kíváncsi, vágyától vezettetve a tiltó szövegre ügyet sem vető emberlény természetesen alákukkant, miközben az ő számára nem látható módon, ám nekünk annál inkább szembetűnően tettének következménye is jól kivehetők: egy bonyolult áttétel segítségével ugyanis épp egy karma feliratú termetes szikla fog rövidesen a kobakjára zuhanni. A rajz ötletességén először csak nevettem, majd rövid idő elteltével még mindig nevettem, mert úgy éreztem, ez az oldal mindent elmond a karmáról; aztán a végén már csak bambultam magam elé, megrettenve a karma félelmetességén.

– A 48. oldal kissé nehezen értelmezhető szerzetesi szabályok kóstolója. Íme egy közülük: „Egy szerzetes nem veszi fel úgy a belső köntösét, mint egy elefánt az ormányát”. Vagy egy másik, ami már talán érthetőbb: „Egy szerzetes evés közben nem hallat szürcsögő hangot.”

– A 90. oldalon van a kedvenc képem: Bodhidharmát ábrázolja. Nem, ezt nem lehet leírni – látni kell, sőt sokszor meg kell nézni.

És így tovább. Nem igazán lehet írni erről a könyvről, mert az egész egy vizuális orgia. Hogy mégis kiknek ajánlom e könyvet? Először azt gondoltam, hogy főleg laikusoknak, illetve olyanoknak, akik most találkoznak először a buddhizmussal, s így az első találkozás szórakoztató és tanulságos is lesz egyben. Végül arra jutottam, hogy MINDENKINEK!