A Buddhista Misszió honlapja

Beszámoló az Európai Buddhista Unió találkozójáról

Idén Magyarországon tartotta évi rendes közgyűlését az Európai Buddhista Unió (EBU). Az esemény házigazdái a Buddhista Misszió és A Tan Kapuja Buddhista Egyház voltak. A találkozót szeptember 23-26. között bonyolítottuk le egy Velencei-tó parti szállodában, amely kiváló helyszínnek bizonyult. A program részeként egy balatoni hajókirándulást is szerveztünk a találkozó résztvevőinek.

A résztvevők száma minden eddigi EBU közgyűlés létszámát felülmúlta. A találkozón, melynek fő célja az európai buddhisták összefogásának és közös programjainak kidolgozása volt, mintegy ötven képviselő és meghívott megfigyelő vett részt Európa tizenhat országából.

Az EBU jelenleg 40 körüli tagszervezetet számlál. Közöttük nem csak nemzeti vagy szűkebb helyi érdekeltségű szanghák, hanem nemzeti egyesületek (pl. Osztrák Buddhista Unió, Német Buddhista Unió, stb.) és nagyobb nemzetközi hálózatok (pl. Dzogchen Community Europe) is találhatók. (A tagszervezeteket felsorolását ásd http://www.e-b-u.org/member-organisations.html)

A tagszervezetek tagságuk létszámától függetlenül egyenlő jogokat élveznek az Unióban, mely minden kérdésben konszenzussal dönt. Az EBU-t három évre választott Vezetőségi Tanács irányítja, mely egy elnökből, két elnökhelyettesből és egy kincstárnokból áll. A Vezetőségi Tanácsot az EBU által létrehozott bizottságok elnökei egészítik ki, és évente kétszer ülésezik.

Az EBU 1975-ben alakult, és bármely európai buddhista közösség a tagja lehet, amely megfelel a szervezet honlapján közzétett felvételi követelményeknek: http://www.e-b-u.org/members.html

Az Unió évről évre bővül. Az idei közgyűlés is új tagok felvételével kezdődött. Az új tagok között szerepelt a norvég és a svéd buddhista unió (a finnek tavaly csatlakoztak), a franciaországi Lerab Ling közösség (Szögyal Rinpocse szervezete), valamint a Csögyam Trungpa Rinpocse harcosi hagyományát ápoló Shambhala Europe.

A beköszöntő plenáris ülésen az elnökség beszámolt az EBU folyamatban lévő projektjeiről és az elmúlt évben elvégzett munkáról. Ezt követően a különböző bizottságokban folyt tovább a megbeszélés.

A Nemzeti Egyesületek Bizottsága az egyes országok buddhista szervezeteit tömörítő nemzeti unióit (már ahol van ilyen) fogja össze, elősegíti tapasztalatcseréjüket a tagközösségek együttműködésének megszervezése, a különböző állami intézményekkel való kapcsolattartás és egyéb közös érdekeltségű tevékenységek ˗˗ például a buddhizmus iskolai oktatása ˗˗ terén.  A nemzeti egyesületek az EBU honlapján közzéteszik saját szervezeti felépítésük és tevékenységük leírását. (http://www.e-b-u.org/members.html) A nemzeti egyesületek vezetői évente egyszer találkoznak: a következő találkozót 2011 januárjában, Frankfurtban rendezik.

Az Európai Ügyek Bizottsága a különböző EU intézményekkel, például az Európai Parlamenttel és az Európa Tanáccsal folytatott kapcsolatokért felelős. 2008-ban az EBU részvételi jogot nyert az Európa Tanácsban, mint független, nem kormányzati szervezet (INGO), és azóta rendszeresen részt vesz a Tanács ülésein. Az évente négyszer megrendezésre kerülő ülésszakokon az EBU képviselői olyan kérdésekben hallathatják hangjukat, mint az emberi jogok, a nemi egyenlőség, a vallásközi párbeszéd, vagy a tudomány és az oktatás. Az Európa Tanácsban való részvétel az első lépés az európai buddhisták uniós képviselete felé.

A Szanghák és Közösségek Bizottsága az EBU tagközösségeinek eszmecseréjét hivatott elősegíteni a közösségek szervezéséről, azok belső felépítéséről és a külső szervezetekkel folytatott kapcsolatairól. Célja ezen kívül az EBU Tanács és közgyűlés, valamint a szangha- és közösségtagok közötti információáramlás biztosítása, különösen a tagságot érintő ügyekben.

Az idén újraalakult Ifjúsági Bizottság az egyes szanghákon belül működő ifjúsági programokat koordinálja, és az európai buddhista fiatalok közötti kapcsolattartásért és információcseréért felelős. Az idei közgyűlésen a fő célok egyikeként megfogalmazódott egy irányzatoktól független közösségi tér létrehozása, ahol kapcsolatba léphetnének egymással a buddhizmus iránt érdeklődő illetve már elkötelezett, különböző országokat és hagyományokat képviselő fiatalok. Ennek szervezése még kezdeti stádiumban van, de az érdeklődők hamarosan bekapcsolódhatnak e munkába, többek közt az Ifjúsági Bizottság (Youth Committee) közeljövőben elkészülő oldalán, mely http://www.e-b-u.org honlapon lesz elérhető.

Az EBU néhány éve létrehozott egy Akadémiai Bizottságot is, amely a különböző európai országokban folyó buddhista oktatási programok felmérését, illetve azok összefogását tűzte ki feladatául azzal a céllal, hogy megvesse egy majdani Európai Buddhista Egyetem alapjait. (Lásd: http://www.e-b-u.org/academic-activities.0.html ) Az akadémiai projekt az új kezdeményezések között került bemutatásra, melyben többek között a Dzsaj Bhím közösség képviselői is szót kaptak, hogy bemutassák a roma fiatalság számára kialakított iskolaalapítási programjukat.

Ezeken felül az EBU idei közgyűlésén létrehozta a „Buddhizmus és Társadalom” Bizottságot, amelyben egyelőre a környezeti problémákkal és az európai nők helyzetével foglalkozó munkacsoportok vesznek részt. A jövőben ebben a bizottságban kapnak helyet mindazok a projektek, amelyek a buddhizmus aktuális társadalmi kérdésekhez való viszonyát érintik.

Az EBU éves közgyűlésének idei vendége Stephen Batchelor, „A Nyugat Ébredése” (The Awakening of the West: The Encounter of Buddhism and Western Culture) című könyv szerzője volt. Az európai buddhizmus kialakulásáról, történetének érdekességeiről tartott előadást. Arról beszélt, hogy az európai buddhizmus sajátos arculata egy többszólamú párbeszédben formálódik, amely jelenleg is tart, és amelynek egyik terepe éppen az EBU. Az érdekes előadás után e sorok írójának is alkalma volt előadni a kelet-európai ˗˗ mindenekelőtt a magyarországi ˗˗ buddhizmus történetéről, amelyet a jelenlévő lengyel és horvátországi képviselők a saját országukról szóló beszámolókkal egészítettek ki. A találkozó idei helyszíne is a régió iránti megnövekedett érdeklődést tükrözi -- bár Kelet-Európából viszonylag kevesen jöttek el a találkozóra.

A találkozót Lílávadzsra (Dr. Pressing Lajos), a Buddhista Misszió ügyvivője nyitotta meg. Mireisz László, a Tan Kapuja Buddhista Egyház vezetője levélben köszöntötte az összejövetel résztvevőit. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy mi rendezhettük meg ezt a rangos eseményt, amely minden bizonnyal történelmi mérföldkő lesz az EBU és az európai buddhizmus történetében. Külön köszönet illeti a szervezőbizottság tagjait, akik időt és fáradságot nem kímélve biztosították a rendezvény színvonalas lebonyolítását. Mivel a tervezett találkozó előtt néhány nappal váratlanul helyszínt kellett változtatnunk, ez egyáltalán nem volt könnyű feladat. A Tan Kapuja részéről egykori hallgatónk, Jankovich Tibor, a Buddhista Misszió részéről pedig Horváth Diána volt a főszervező. Köszönet nékik, valamint a két közösség soraiból verbuválódott önkénteseinknek, akik a vendégek repülőtéri fogadásában és helyszínre szállításában segédkeztek! Őszintén kívánjuk, hogy fáradozásaik minden lény javára válnak.

  

Ne zsúfoljátok tele lelketeket haszontalan gondolatokkal. Minek rágódni a múlton, elébe menni a jövőnek? Maradjatok a jelen pillanat egyszerűségében.

— Dilgo Khyentse Rinpocse

 

Szavazás

2012-re sokan világvégét vagy a mai társadalmak összeomlását, egy új világrend létrejöttét jósolják. Ön szerint:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 46 vendég van a webhelyen.

Kövess bennünket a közösségi oldalakon!

Kövesd a Buddhista Misszió híreit a Twitteren!

Látogatók száma

A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti