Az érsekvadkerti elvonulásról

Nemrég újraolvastam a Nidána-kathá megdöbbentő sorait, és megint nagyon felkavart:

Hosszan vándoroltam
Az élet láncával kötözve,
Születéseimnek se szeri, se száma:

A ház építőjét
Így hiába kerestem
És ismételt fájdalom a születés.

De látlak! Ó ház készítője:
Többé nem építesz házat nekem.
A tartóoszlop széthullott,

Gerendáid mind összetörve,
A létesülés dolgaiból tudatom
Kijutva – a szomj bevégezetett.

Érsekvadkertre utazván több ízben eltévedtünk; alig találtuk meg a helyszínt, mert a főútról hirtelen az erdőbe kellett kanyarodnunk, ahol ki volt ugyan téve egy  „Kolping ház” feliratú tábla, de nehezen fedeztük azt föl. Miközben továbbra is a versen ábrándoztam, ahogy behajtottunk a földútra, hirtelen rengeteg gyönyörű pillangó röpült föl. Na, gondoltam, ez jól kezdődik… Már jó ideje mentünk az erdőben, de sehol egy ház, így elkezdtem gyanakodni. Mindez nem tartott sokáig, mégis kibillentett a látvány!

Az illúzió varázsa azonban tovább folytatódott, mert amikor megérkeztünk és megláttam a házat, megint nem akartam elhinni hogy „mi” jöhettünk ide és egy hétig itt maradhatok. Még mielőtt lepakoltunk, bekukkantottam a meditációs terembe és igencsak meghökkentem: a buddhista oltár fölött egy csodálatos, igen tehetséges mester által készített feszületet pillantottam meg. De különös, tűnődtem – végre itt együtt van minden szimbólum, amit szeretek. Milyen csodálatos, hogy a buddhizmus ilyen megengedő vallás, még ha ez a véletlen műve is volt! Fordítva, tudom, elképzelhetetlen lenne… Tán most az égiek mindnyájunknak örömet szerettek volna szerezni, megmutatva hogy nincs lehetetlen.

(Nagyon nehéz két éven mentem keresztül, de tudom hogy mások is, így átfutott rajtam, lehetséges, hogy tényleg „teher alatt nő a pálma”.)

Nem gondoltam, hogy ilyen hosszan fogok írni, mert a lényeg mégiscsak a tanítók kedvessége és mély tapasztalata – így a gyakorlások nagyon kilazítottak, köszönöm!

Amikor a szünetekben kimentem az erdőbe, ismét találkoztam a rengeteg lepkével. Elámultam a rovarok boldogságán… Egek, ezek ilyen jókedvűek tudnak lenni,  összehasonlítva magammal, magunkkal, hát ez mindenképp fura! Meghatottak a színes virágok, tele a barna minden árnyalatában pompázó, pöttyös pillangóval.

Feltűnt egy nagyobb szitakötő is: piros volt a teste, a szárnyai ezüstösen áttetszőek, erezettel és ezeken két nagy fekete pötty. Vicces volt, ahogy rárepült egy fűszálra, s az a súlyától lehajolt. Látszott, hogy iszonyúan élvezi, mert elrepült, majd tett egy kört, azután ismét visszajött hintázni. Ez így folytatódott sokáig, és ahogy néztem – megállt az idő –, csak azt vettem észre, hogy  a boldogsága rám is átragadt. Annyira rátapadtam a látványra, hogy abban a pillanatban  „bevillant” : eme pillangók és szitakötők miatt netán egyszer visszainkarnálódnék-e??

Kapcsolódó fotóalbum:

Tonglen és ngöndro elvonulások 2010