Az élet értelme

Az öreg zen mesternek közeleg a halála. Amint éppen fekszik az ágyában, megfáradtan ugyan, de elégedetten, tanítványai a szobája elé gyűlnek. Aggodalmaskodnak, hogy mesterük, jaj, dolga végezetlenül távozik. Oly sok kérdést vetett fel és hagyott megválaszolatlanul, hogy a tanítványai arra az elhatározásra jutnak, elküldik az öreg mesterhez maguk közül a legidősebbet, aki úgyis a legrégebb óta tanul mesterüknél: kérdezze meg utoljára, mi az élet értelme.

A tanítvány belép az elsötétített szobába, és lassan letérdel az idős ember mellé.
– Kedves mester… – kezd hozzá. – A tanítványok csodálattal adóznak… Oly hosszú és békés életet éltél, szeretnék, ha továbbadnád utolsó gondolataidat arról, hogy mi az élet értelme.

Az öreg mester egy kis ideig hallgat, majd titokzatosan suttogva megszólal, de oly halkan, hogy tanítványának fölé kell hajolnia, hogy hallhassa:

– Mondd meg nekik, hogy az élet olyan, mint egy folyó.

A tanítvány bólint, és azzal feláll.

A tanítványok egy álló napig tanakodnak az öreg mester bölcs szavain, s mindegyre próbálják megfejteni a varázslatos mondatot, hasztalan. A következő nap reggelén úgy határoznak, hogy a legidősebb tanítványnak vissza kell mennie a mesterükhöz, tisztázni a kérdést.

A tanítvány újra belép az elsötétített szobába, megint letérdepel mestere mellé, és suttogva megszólal:

– Újból meg kell kérdeznem… A tanítványok előtt nem világos, mit jelent az, hogy "Az élet olyan, mint egy folyó"?

Az idős mester ki sem nyitja a szemeit, gyengén lélegez, és hosszú ideig csak hallgat. Végül megszólal, ám ez alkalommal oly halkan, hogy a tanítványnak közvetlenül a mester szája elé kell tartania a fülét, hogy hallja, amit mond. Ő pedig a következőket mondja:

– Jó, akkor mondd azt nekik, hogy az élet NEM olyan, mint egy folyó.