Végre magyarul is megjelent a jógának ez az alapműve! Iyengar írásai után tehát itt a Satyananda könyv, az a mű, amelyet a jelenleg elérhető jóga tankönyvek között nemzetközi szinten is az egyik legszisztematikusabb munkaként tartanak számon. A szerző, Svami Satyananda arra törekedett, hogy megőrizze a tradíció hitelességét, tisztaságát és mélységét, s közben a jóga ősi tudását a modern ember számára is elérhetővé tegye. A világ első jógaegyeteme, a Bihar School of Yoga által 1969-ben megjelentetett első kiadás óta a könyv már tizenhárom kiadást ért meg, és számos nyelvre lefordították.
Az Ászana, Pránájáma, Mudrá, Bandha olyan átfogó mű, amely jól érthető ábrák felhasználásával lépésről lépésre vezető instrukciókkal látja el az olvasót, sőt még a csakra tudatosítás részleteit is tartalmazza. A hatha jóga rendszer legegyszerűbb gyakorlataitól a legbonyolultabbakig terjedő iránymutatást ad gyakorló és tanár számára egyaránt. Orvosok vagy jógaterapeuták által jól használható , a legújabb jógakutatási eredményeket felhasználó terápiás függeléket is tartalmaz.
Nehéz erről a könyvről írnom, melynek angol nyelvű változata alapján kezdtem el jómagam is annak idején jógatanulmányaimat. A magyar nyelvű változat fordítója és kiadója jó barátom, Magyar László, aki rengeteget tesz a Satyananada-féle rendszer meghonosításáért. Amikor hazajött Indiából, hozott nekem egy furcsa formájú, leginkább kisebb műanyag locsolókannának tűnő edénykét. "Ez egy néti lóta, vagyis orrtisztító edény. Az egyik satkarma gyakorlathoz, a vízzel való orrtisztításhoz használják" mondta, s megtanított a kezelésére. Rendszeres használata parlagfű allergiámra hihetetlenül jótékony hatást gyakorolt. A dzsala néti csak egyike a tisztító gyakorlatok ama hat nagy csoportjának, amellyel a Satyananda-rendszer behatóan foglalkozik. A satkarma célja, hogy megteremtse az egyensúlyt a két fő pránafolyam, az ídá és a pingalá között, elősegítve ezáltal a fizikai és mentális tisztulást és egyensúlyt. E gyakorlatok nemcsak a méreganyagoktól tisztítanak meg, de gyógyító hatásúak is. A hashajtós-hányatós gyakorlatok első hallásra talán bizarrnak tűnnek, de miután többször végigcsináltam a tisztításnak ezt a módját, megtapasztalhattam rendkívül kedvező hatásait.
Mindenkinek ajánlom e könyvet, akit érdekel a jóga, s most kezdi vele az ismerkedést, vagy éppen már régóta gyakorol.
Végezetül álljon itt egy idézet a könyv szerzőjétől:
"A jóga nem a feledés homályába tűnt ősi mítosz, hanem jelenünk legfontosabb öröksége. A jelenkor alapvető szükséglete és a holnap kultúrája."

Az őskorban az Élet Mestere az élő szakrális szubjektum volt, a történeti korban az Élet Mestere a könyv, a szakrális objektum. Az a közvetlen kinyilatkoztatás, ami az őskorban a szakrális ember volt, most a könyv lett. A könyv a riasztó. A kakas, aki megszólal, hogy "Ébredj, ember, nehogy az álmosság démona elaltasson".