Gyakran mondjuk: csak egy valami biztos, a halál. Közben pedig szenvedünk attól, hogy ez a «biztos» valami egész létünket bizonytalanná teszi. Az idő előrehaladtával egyre inkább rettegünk, mikor jön el a vég.
Jómagam azt tapasztaltam, hogy a humorérzék isteni adomány, a jókedv kegyelmi állapot, mely a hétköznapi életben éppolyan áldás, mint a szellemi útkeresésben. A humor átmenetileg eltávolít a jelenségektől, a feketéktől és fehérektől, profánoktól és szentektől egyaránt, hogy megítélhessük azok komolyságát...
Ha valaki légszomjat érez, az sem a kezével igyekszik összefogdosni a levegőt, hanem kitárja tüdejét a szélben. A törekvők közül azonban sokan a Megvilágosodást is olyan elérendő célként élik meg, mint azt, amikor előléptetésre várnak a munkahelyükön, vagy jobb esetben, amikor virágot visznek a kedvesüknek...
(Andy és Larry Wachowski: Mátrix). Van, aki abban hisz, hogy megmássza a Csomolungmát, a másik elhiszi, hogy végez vele a rákbetegsége – az egyik a hite révén, alighanem, sikeres lesz, a másik rövidesen halott. Az hogy valaki szellemi erejével betegeket gyógyít vagy halottakat támaszt fel, az egyikünk számára mese, a másikunknak csoda. A valótlan világban, amelyben élünk, minden attól függ, mi a viszonyítási pontunk.

Az igazság megtalálásának, megismerésének és átélésének útja az élet kitárulkozó valóságában való közvetlen részvétel. Ez pedig annyi, mint elfeledni önmagunkat a cselekvésben.