A Buddhista Misszió honlapja

Pindóla (Hargitai Gábor) összes írása

2010-ben nálunk kelt fel a nap

Az elmúlt időszakban több olyan esemény létrejöttéhez volt közünk, amelyek messze túlléptek közösségünk formális határain. Budapesten járt Őszentsége a Dalai Láma, mi adtunk otthont az Európai Buddhista Unió éves közgyűlésének és a nyugati buddhista tanítók találkozójának, megszerveztük és lebonyolítottuk a II. Kelet Fénye fesztivált. Ragyogott Magyarországon a Keleti Nap 2010-ben.

Buddhák és Bódhiszattvák Budapesten

Azt, hogy miből lesz a cserebogár, tudjuk. Ahhoz, hogy olyan szép nagy, berregve röpködő lény váljék a csúnya kis pajorból, idő kell, két másik cserebogár, s még néhány titokzatos dolog. De miből lesznek az olyan grandiózus és sorsokat, szellemi utakat katalizáló események, mint a Dalai Láma látogatása? Ehhez nem csak idő kell...

Buddhizmus – szerelem – szex

Hogyan fér meg ez a három fogalom együtt? Első ránézésre, sokak számára talán sehogy, hiszen a buddhista útról általában azt gondoljuk, hogy az a lemondás, a világtól való elvonulás ösvénye. Nos, tavaly november utolsó előtti hétvégéjén ezt a témát boncolgattuk az első soproni Kelet Fénye fesztiválon.

Pindóla (szül. Hargitai Gábor)

1970-ben születik a Nyilas jegyében. Szüleitől nem kap vallásos nevelést, ennek ellenére már fiatal korában kibontakozik érdeklődése a különböző szellemi utak iránt. Modern meditációs eljárásokkal ismerkedik meg, melyek arra ösztönzik, hogy felkutassa e gyakorlatok gyökerét, eredetét. Így fordul figyelme a keleti szellemi hagyományok felé.

Tárá tenyerén

2009-ben az Európai Buddhista Unió éves közgyűlését Walesben, egy Tárának szentelt meseszép, vidéki lelkigyakorlatos központban tartotta. A központot kifejezetten női gyakorlók számára hozták létre. A közösség tagjai maguk építették át az eredetileg istállókból, melléképületekből álló tanya jellegű települést, így szinte minden téglában és bevert szögben a teremtő női erő működését érezni.

Maitréja tenyerén

Április 30-án este Ferihegy 1-en találkozott közösségünk hét tagja. Gháraní, Szakulá, Szaraszvatí, Upáli, Uttarí, Vidzsajavadzsra, valamint e sorok írója némi tanakodás után lemondott a mágikus eszközök alkalmazásáról és a repülés konvencionális módját választotta, hogy eljusson Németországba, Govinda Láma hazájába.

Találjunk egymásra Európában!

Egy hajóban evezünk...A Hollandia észak-nyugati részén, a tengertől félóra járásnyira, majd’ három hektár területen elhelyezkedő Naropa Intézet idális helyszín az elvonulásra. Igaz, a három tibeti szerzetesnek, akik az intézet szellemi vezetését ellátják, valószínűleg roppant furcsa lehet, hogy a Himalája irdatlan hegyormaival, szűk szurdokaival szemben ez a táj olyan lapos, mint a tükör.

Örök barát(-ok) Szcsecinben

Szeptember 23–án este érkeztem Scszecinbe a vasútállomásra. A tájékoztató levélben megnyugtató szavakkal biztosítottak arról, hogy a hallban, az EBU információs standjánál valaki feltűnő táblát lengetve fogja köszönteni a távolról érkező buddhistákat. Először azt gondoltam, szennyezett tudatom homálya rejti el szemeim elől az EBU-feliratot...

Hang-mandala

Koncertturnén Indiában

Régi álmom vált valóra azzal, hogy jegyem volt egy olyan repülőgépre, ami India felé tartott! Sőt fel is szálltam rá, és a gép hat zenésztársammal együtt valóban Indiába röpített! Nem is nagyon akartam elhinni, hogy ez valóság.

Elvonulásunk Ispánkon

Fotóalbum a 2002. évi elvonulásról

Valahogy sajátos atmoszféra lengi körül a környéket. Az Őrségben mintha lassabban járnának az óra mutatói. Mintha a hajladozó, illatos fű egy kicsit lelassítaná a szelet. Még a gondolataim is, mintha szelídebben örvénylenének itt.

És mégis vannak démonok!

Először azt gondoltam, nehéz lesz bármit mondani, vagy írni. Különösen akkor, ha nem akarok üres általánosságokat, szép és szupertranszcendens szappanbuborékokat fújni. Ezért a legkönnyebb (vagy legnehezebb?) utat választom: saját élményeimet, érzéseimet mesélem el (másét úgysem tudnám).

Tűztánc

Régi vízimalom. A vizet, vagyis szimbolikusan az érzelmeket fogja be, hogy a fáról (rólunk) az azt beburkoló kérget lehántsa, és előállítsa az erdő (lét, szellem stb.) esszenciáját. Hát ez a helyszín. Azt kérded, miért nem működik? Miért, talán tudunk kezdeni valamit az érzelmeinkkel?

Tartalom átvétel

Az igazság megtalálásának, megismerésének és átélésének útja az élet kitárulkozó valóságában való közvetlen részvétel. Ez pedig annyi, mint elfeledni önmagunkat a cselekvésben.

— Gudo Nisidzsima

Szerzők

 

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 23 vendég van a webhelyen.

Kövess bennünket a közösségi oldalakon!

Kövesd a Buddhista Misszió híreit a Twitteren!

Látogatók száma

A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti