A leborulás gyakorlatánál nagy a veszélye annak, hogy mechanikus ismétléssé, egyfajta gimnasztikává váljék. Amikor elkezdtem gyakorolni a leborulást, magam is keresztülmentem ezen: a gyakorlás néhány hónap múltán monotonná, mechanikussá, unalmassá kezdett válni, és egy időre abba is hagytam. Később újrakezdtem, de megpróbáltam másképp hozzáállni. Ez vezetett el oda, hogy elkezdtem felfedezni e gyakorlat mélyebb értelmét. Az ennek során szerzett tapasztalatokat, a felfedezett összefüggéseket szeretném ebben az írásban közzétenni.
Ez a fontos írás a női és férfi princípiummal kapcsolatos indiai eszmék világába kalauzol el bennünket. A szerző rámutat arra az ősidőktől fogva létező felfogásra, mely a női lényeget és ezáltal a természetet is szelleminek, sőt isteni eredetűnek látja. A női szellem azonban nem a férfiisten alternatívája, ahogyan azt a férfias versengési komplexustól áthatott modern feminizmus vagy az elnyomó patriarchális szellemiség egymással nagyon is összhangban érti, hanem annak társa, kiegészülése, ellentétes pólusa: a férfi és nő nem két szembenálló princípium, hanem az egy Isten két arca.
Itt, Nyugaton a buddhizmust kizárólag az önmegváltás útjának tekintik. Aki azonban élt már hagyományosan buddhista országban, az jól tudja, hogy a kegyelem dimenziója, ha más formákban is, mint a kereszténységben, de ott is kifejezésre jut. Az alábbi írás e formákat és azok tanulságait veszi szemügyre.
A mettá meghatározása szerint olyan szeretet, amely nem támaszt feltételeket. E szeretet szívtudatunk valódi természetének – a buddha-természetnek – szerves része. A hétköznapi valóságban azonban mindez ritkán képes megnyilvánulni. Abban az életkorban, amikor ezt kibontakoztathatnánk, a gyermek teljes függősége és rászorultsága a korlátozott és feltételekhez kötött szülői szeretetbe ütközik, s mindkét félnek meg kell tanulnia ezzel együtt élni...
Sok ember azonosítja magát annak a nemzetnek a jellemző vonásaival, amelyhez tartozik. A Buddha azonban nem egy meghatározott nemzetnek adta tanításait, hanem mindenkinek, aki tanácsért vagy tanításért fordult hozzá. A nemzet fogalma nagyon hasonlít az egyéni „én” fogalmához. Az ilyen fogalmak behatárolják a fejlődés lehetőségeit, melyek elé mi magunk állítunk korlátokat, amikor önmagunkat vagy egy adott nemzetet kötött és rögzített tulajdonságokkal határozzuk meg.
Miután a vallási, faji, társadalmi helyzet szerinti és hasonló meghatározások az én és mások azonosítására szolgálnak, ezek is az én-illúzióban gyökereznek, s ezért maguk is szükségszerűen szenvedést okoznak. Bármely fogalmi megkülönböztetés egy adott helyhez és időponthoz kapcsolódó nézőponton és körülhatárolt, korlátozott tapasztaláson alapul...
Utunk során nincs az a mások üdvéért hozott áldozat, amely hiábavaló volna, még ha nem is ismerik fel, vagy ha az a személy, akinek a javára cselekedtünk, visszaél ezzel. Hiszen minden áldozat lemondás, önmagunkon való felülkerekedés, tehát egyben megszabadulás is. S minden ilyen cselekedet – külső hatásától teljesen függetlenül – egy lépéssel közelebb visz bennünket célunkhoz...

A sztúpa egy olyan kultikus építmény, amely a buddhizmust megelőző korokból származik,de a buddhizmus őrizte meg egészen napjainkig, és ruházta fel olyan szakrális jelentőséggel, hogy ember és világ végső természetének, az úgynevezett dharmadhátunak (magyarul: végső igazság-elemnek) az építészeti megfogalmazásává vált.
Az időnket kétféle módon töltjük el: meditációval és meditáción kívüli tevékenységgel. Ha a a meditáción kívüli időt helyesen használjuk ki, akkor egész életünk tartalmassá válik, és a Dharma szolgálatába állítható. Ha viszont a gyakorlások közötti időszakot kihasználatlanul hagyjuk, akkor a meditációban végzett szellemi gyakorlás is hatástalanná válik.
A vadzsrajánában rendkívül fontos a személyes tanító, mégpedig nem pusztán a rendszer részeként, akiben „elvi okokból” kell hinni. A vadzsrajánában maga a guru a módszer. A guruval való kapcsolatunk az, ami ténylegesen átalakít bennünket.
Egy alkalommal Nakula-pita elment, hogy tiszteletét tegye a Buddhánál. Kérte a Buddhát, hogy adjon neki valami olyan spirituális útmutatást, amit becses kincsként őrizhet. A Buddha így válaszolt: „A test betegségeknek és romlásnak van kitéve. Mivel a testi forma még a legjobb körülmények között is teher, az embernek ekként kell gondolkodnia: ’Bár a testem beteg, a tudatomnak nem szabad betegnek lennie.’”
A buddhizmusban a mantrikus hangok és formák gondosan kidolgozott rendszere fejlődött ki. A kolostorokban és könyvtáraikban találhatók olyan könyvek, melyekben szinte az összes mantra fel van sorolva, valamint az is, hogy a mantrák hogyan kapcsolódnak a tantrikus vizualizációk egyes alakjaihoz.

Minden hosszú távú jó eredmény a jó okok felhalmozódásának köszönhető. Ugyanígy igaz az is, hogy ha hathatós eredményekre kívánunk jutni, hathatós okokra van szükségünk.