Michael Haneke Fehér szalag című filmjénél nem könnyű a néző helyzete, hiszen olyan környezetbe kerülünk, melyet a gonoszság, a kegyetlenség és a szigor levegője áraszt el, s fokozatosan egyre nyomasztóbb világ tárul fel előttünk. A pengeéles párbeszédekkel, nagyszerű jelenetekkel, a múlt századi fotográfiákról visszaköszönő arcokkal a film végig fenntart valami kiábrándító, szomorú feszültséget.
Ha elkezdünk megnyílni az élet felé, először a halállal találkozunk. A halál az élet egyik legfontosabb játékszabálya; mert az élet játék, de nem szabályok nélkül való, s így megvannak a maga törvényszerűségei. Amikor az életet – tanítóink útmutatásai alapján – mesének, álomnak, fantáziavilágnak próbáljuk látni, ne kövessük el azt a hibát, hogy egyszersmind káosznak is látjuk.
(Andy és Larry Wachowski: Mátrix). Van, aki abban hisz, hogy megmássza a Csomolungmát, a másik elhiszi, hogy végez vele a rákbetegsége – az egyik a hite révén, alighanem, sikeres lesz, a másik rövidesen halott. Az hogy valaki szellemi erejével betegeket gyógyít vagy halottakat támaszt fel, az egyikünk számára mese, a másikunknak csoda. A valótlan világban, amelyben élünk, minden attól függ, mi a viszonyítási pontunk.
Többszörös díjnyertes mű A Harcos, az indiai származású Asif Kapadia filmje. A japán mondai hagyományokon alapuló, ám a középkori (időtlen?) Indiába helyezett mese főhőse egy kegyetlen király testőrségének parancsnoka, amolyan főkommandós. Egy napon utasításba kapja, hogy romboljon le egy falut, amely nem fizette be időben az adót. A kegyetlen mészárlás közepette a Harcos hirtelen szembe találja magát egy különös fiatal lánnyal; s ettől a pillanattól kezdve képtelen ölni többé.

A meditáció annak megmutatására szolgál, hogy nincs semmi, amit el lehetne vagy el kellene érni. Egy olyan módszer, amely leszoktat bennünket arról, hogy állandóan kapni akarjunk vagy el akarjunk érni valamit.