Michael Haneke Fehér szalag című filmjénél nem könnyű a néző helyzete, hiszen olyan környezetbe kerülünk, melyet a gonoszság, a kegyetlenség és a szigor levegője áraszt el, s fokozatosan egyre nyomasztóbb világ tárul fel előttünk. A pengeéles párbeszédekkel, nagyszerű jelenetekkel, a múlt századi fotográfiákról visszaköszönő arcokkal a film végig fenntart valami kiábrándító, szomorú feszültséget.
Ha elkezdünk megnyílni az élet felé, először a halállal találkozunk. A halál az élet egyik legfontosabb játékszabálya; mert az élet játék, de nem szabályok nélkül való, s így megvannak a maga törvényszerűségei. Amikor az életet – tanítóink útmutatásai alapján – mesének, álomnak, fantáziavilágnak próbáljuk látni, ne kövessük el azt a hibát, hogy egyszersmind káosznak is látjuk.
(Andy és Larry Wachowski: Mátrix). Van, aki abban hisz, hogy megmássza a Csomolungmát, a másik elhiszi, hogy végez vele a rákbetegsége – az egyik a hite révén, alighanem, sikeres lesz, a másik rövidesen halott. Az hogy valaki szellemi erejével betegeket gyógyít vagy halottakat támaszt fel, az egyikünk számára mese, a másikunknak csoda. A valótlan világban, amelyben élünk, minden attól függ, mi a viszonyítási pontunk.
Többszörös díjnyertes mű A Harcos, az indiai származású Asif Kapadia filmje. A japán mondai hagyományokon alapuló, ám a középkori (időtlen?) Indiába helyezett mese főhőse egy kegyetlen király testőrségének parancsnoka, amolyan főkommandós. Egy napon utasításba kapja, hogy romboljon le egy falut, amely nem fizette be időben az adót. A kegyetlen mészárlás közepette a Harcos hirtelen szembe találja magát egy különös fiatal lánnyal; s ettől a pillanattól kezdve képtelen ölni többé.

Ahogy egy ihletett művész kezében az értéktelen agyagdarab felbecsülhetetlen értékű műalkotássá változik át, az életünkre való panaszkodás helyett nekünk is meg kell kísérelnünk életünk rendelkezésre álló "agyagából" valami értékeset létrehozni.