A Buddhista Misszió honlapja

Avatások összes írása

Menedékvétel 2011

A május 8-án megtartott Vészákh ünnepen öten döntöttek úgy, hogy elkötelezik magukat a buddhista szellemi út mellett.Közülük ketten közösségünknek is tagjaivá váltak.

Menedékvétel 2010

A 2010-es évben a menedékvételi szertartást a nagyobb buddhista ünnepekhez kötöttük. Közösségünk több "oszlopos" tagjában most érlelődött meg az elhatározás, hogy formálisan is elköteleződjék a buddhista út mellett.

Rendtagjelölt avatás és menedékvétel 2009

2009-ben nyolc új világi taggal és két rendtagjelölttel gyarapodott közösségünk: Prithiví Bodonyi Vilma a márciusi hétvégi szemináriumon, Gópiká Vermes Paula pedig a júliusi Tárá elvonuláson tett rendtagjelölti fogadalmat.

Menedékvétel és rendtagjelölt avatás 2008

2008-ban négy új tag vett menedéket és csatlakozott az egyház világi híveinek közösségéhez. Két régi tagunk, Szabó Attila Sánti és Száraz Róbert Dzsótipála pedig ebben az évben tett rendtagjelölti fogadalmat.

Menedékvétel és rendtagjelölt avatás 2007

2007-ben igen sokan kértek menedéket, közülük tizenketten a Buddhista Misszió egyházközösségéhez is csatlakoztak, mint világi hívek. A magyarországi Árya Maitreya Mandala két új rendtagjelölttel is gyarapodott.

Rendtagjelölt avatás és menedékvétel 2006

 2006-ban tovább gyarapodott közösségünk: a tíz új upászaka mellett újabb tagunk, Bilárikószija Holló Krisztián vállalta a rendtagjelölti fogadalom letételét.

Menedékvétel 2005


2005-ben tíz új taggal gyarapodott az Arya Maitreya Mandala Egyházközösség, akik menedékvétellel és az öt síla megfogadásával kötelezték el magukat a buddhista szellemi út mellett.

Menedékvétel és bódhiszattva fogadalom 2004

A 2004-es év termékeny volt az avatások szempontjából: a két hétvégi szemináriumon összesen huszonketten vettek menedéket. Többen letették a bódhiszattva fogadalmat, és három új rendtagot avattunk.

Menedékvétel 2003

A 2003-ban megtartott meditációs hétvégéken és elvonulásokon összesen harmincan vettek menedéket. Közülük tizenheten egyházközösségünknek is tagjaivá váltak.

Menedékvétel 2002

A 2002. évi elvonulásokon összesen 19-en vettek menedéket. Szeretettel köszöntjük új tagjainkat közösségünkben.

Menedékvétel és brahmacsári avatás 2001

A brahmacsári intézményét Ven. Vadzsramálá,  közösségünk szellemi vezetője vezette be azok számára, akik egy bizonyos időre ki szeretnék próbálni a szerzetesi életformát. Elsőként közösségünk régi tagja, Sánti tett hat hónapra brahmacsári fogadalmat.

Menedékvétel 2000

A jásdi nyári elvonuláson ünnepélyes szertartás keretében 21 résztvevõ vett menedéket, s vállalt ezzel elkötelezõdést a buddhista szellemi út felvételére, valamint arra, hogy az alapvetõ buddhista erkölcsi elveket beépítse életgyakorlatába.

Tartalom átvétel

Ha igaz, hogy egyedül az önmegismerés keserű gyümölcse által nyerheti el teljes egészségét az emberi lélek; s ha igaz, hogy egyedül ennek egészséges léte emelhet valamint embert úgy nemzetet valódi hivatásának fényfokára: akkor ürítsük a megismerésnek keserű serlegét fenékig ki…

— gróf Széchenyi István

 

Szavazás

2012-re sokan világvégét vagy a mai társadalmak összeomlását, egy új világrend létrejöttét jósolják. Ön szerint:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 3 vendég van a webhelyen.

Kövess bennünket a közösségi oldalakon!

Kövesd a Buddhista Misszió híreit a Twitteren!

Látogatók száma

A webhelyet a Drupal - egy nyílt tartalomkezelő rendszer - működteti